Turisták és hegymászók

Magyarok is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a nepáli földrengés

Egyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára.

2015.04.25 15:28MTI
Forrás: RSOE EDIS

Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a Nepálban helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés.

Egyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára.

A hegymászó mellett magyar turisták is vannak a földrengés sújtotta térségben.

Az M1 beszélt egy magyarul is tudó nepáli utazási tanácsadóval, aki elmondta, hogy ő négy magyar turistáról tud, akik a térségben tartózkodnak, de ők jól vannak.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar érintettje lenne a nepáli földrengésnek.

A tárca sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI megkeresésére azt közölte: sem az Újdelhiben lévő magyar nagykövetségre, sem Budapestre nem érkezett segítségkérés, vagy olyan jelzés, hogy valakinek a kint lévő rokona bajban lenne.

Hozzátette, hogy a követség öt Nepálban tartózkodó magyarról tud, de elképzelhető, hogy ennél több turista is van az országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.