Iráni atomprogram

10 évig észlelhetik az iráni nukleáris program katonai képességeit

Legkevesebb tíz évig képes lesz észlelni az iráni nukleáris program esetleges katonai képességeit az Egyesült Államok és az öt másik nagyhatalom a Teheránnal megkötött keretegyezmény alapján.

2015.04.23 20:19MTI

Ernest Moniz amerikai energiaügyi miniszter szerint a nagyhatalmak legalább egy évtizeden át "nagyon könnyedén" képesek lesznek kimutatni minden, az iráni nukleáris programmal kapcsolatos esetleges katonai tevékenységet és elegendő idejük lesz azokra reagálni.

A keretmegállapodás alapján az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország együttműködik Iránnal egy végleges egyezmény kidolgozásán, amely, ha a tervezett június végi határidőre elkészül, elvileg lehetővé teszi majd a világszervezet ellenőrei számára, hogy hozzáférjenek az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeihez.

Ennek ellentmondani látszik, hogy Hosszein Szalami, az iráni forradalmi gárda parancsnokhelyettese a hétvégén hangsúlyozta: országa számára "nemzeti megaláztatás" lenne, ha ellenőrzés alá vonnák bármilyen katonai létesítményét.

Az amerikai energiaügyi miniszter a CNBC televíziós csatornának azt is elmondta, hogy a keretmegállapodás alapján a nagyhatalmak "teljesen példátlan módon" 25 éven át ellenőrizhetnék Irán uránellátását.

A végleges egyezség emellett "gyakorlatilag véglegesen" kötelezné Teheránt olyan, a megállapodásban nem szereplő ellenőrzésekre is, amelyeket a nemzetközi ellenőrök minden más ország esetében is elvégeznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.