Tragédia

Hétszáz menekült veszhetett a tengerbe Líbia és Olaszország között

A menekülteket szállító hajó vasárnapra virradó éjszaka elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között - közölte az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR).

2015.04.19 14:00MTI

A történtekről a Times of Malta című máltai napilap is beszámolt, amely szerint a baleset röviddel éjfél után történt. A vízi jármű állítólag azért borulhatott fel, mert a menekültek mindannyian a fedélzet egyik oldalára tódultak, amikor elhaladt mellettük egy másik hajó.

Barbara Molinario, az UNHCR egyik szóvivője azt mondta, hogy az olasz és a máltai hatóságok túlélők és holttestek után kutatnak a baleset helyszínén, az olasz Lampedusa szigetétől mintegy kétszázhúsz kilométerre délre. Sajtóértesülések szerint eddig huszonegy holttestet találtak, az áldozatok pontos száma azonban egyelőre ismeretlen. Ha a halottak számára vonatkozó becslések megerősítést nyernek, akkor ez minden idők legsúlyosabb hasonló katasztrófája a Földközi-tengeren - hangsúlyozta a szervezet.

Hétfőn hasonló baleset történt a líbiai partok közelében, akkor egy nagyjából négyszáz menekültet szállító hajó süllyedt el Olaszország felé tartva.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint a mostani és a hétfői szerencsétlenség áldozatait leszámítva idén már több mint ötszáz bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Az előző év hasonló időszakában ez a szám negyvenhét volt.

Az IOM szerint év eleje óta már 15 ezer illegális bevándorlónak nyújtottak segítséget a Líbia és Itália közötti tengerszakaszon. Az utóbbi hetekben a javuló időjárás miatt is egyre több hajó indult az észak-afrikai partokról Európa felé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.