Terror

Robbantássorozat Bagdadban, legalább 40 halott

A rendőrség beszámolója szerint a legtöbb halálos áldozatot követelő robbantást Irak fővárosának egyik délnyugati, Amil nevű negyedében hajtották végre.

2015.04.17 20:25MTI

Robbantássorozat rázta meg pénteken az iraki fővárost, a merényletekben legalább negyven ember életét vesztette - közölték a helyi hatóságok.

A főként síiták lakta kerületben elkövetett merényletben tizenhárom ember halt meg, huszonnégyen pedig megsebesültek.

Mintegy fél órával később egy autóba rejtett pokolgépet hoztak működésbe egy autószalonban a szintén síiták lakta Habibíja negyedben. Ott tizenöt ember esett áldozatául a detonációnak.

Az elkövetők emellett két délkeleti és egy déli kerületben is robbantottak.

Nevük elhallgatását kérve nyilatkozó egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket.

A merényletek elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.

Irakban mindennaposak a robbantásos merényletek és más erőszakos támadások, amióta az Iszlám Állam nevű szélsőséges fegyveres szervezet tavaly rövid idő alatt kiterjedt területeket vont ellenőrzése alá az ország északi és nyugati részén. A támadások célpontjai elsősorban a síiták és a biztonsági erők tagjai.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.