Biztonságpolitikai szakértő

Hidegháborús hangulat van

Azért nem lehet konkrétan hidegháborús helyzetről beszélni, mert a felek közötti politikai kapcsolatok, párbeszédek még megvannak, de ettől a hangulat még adott és üzenetértéke van.

2015.04.16 09:11MTI

Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő szerint hidegháborús hangulat van a világban, de a politikai kapcsolatok még megvannak a felek között. A szakértő az M1 aktuális csatornán beszélt erről csütörtök reggel.

Azzal kapcsolatban, hogy állandó NATO-csapatokat akarnak telepíteni a Baltikumba, egy orosz vadászgép pedig kockázatos körülmények között fogott el egy amerikai felderítőgépet a napokban, és egyes elemzők szerint újabb hidegháború közelíthet, jelezte: meglátása szerint valóban hidegháborús hangulat van.

"Hidegháborús hangulatban vagyunk egy kicsit, én ezt azért még nem nevezném hidegháborúnak, de a hangulata mindenképpen megvan" - mondta, hozzátéve, amíg ez a fajta katonai jelenlét, a berepülések, hadihajók jelenléte nemzetközi vizeken, nemzetközi légtérben történik, addig "gyakorlatilag semmilyen jelentőséggel nem bír", de üzenetértéke van. Úgy fogalmazott: "egy kicsit üzengetés a másik félnek mindig, hogy jelen vagyunk, ha kell, akkor ott vagyunk", jelezve: nemcsak Oroszország üzen, ezt teszi a NATO és az amerikaiak szövetségesei is.

Mátraházi Tibor kifejtette: véleménye szerint azért nem lehet most hidegháborús helyzetről beszélni, mert a felek közötti politikai kapcsolatok, párbeszédek még megvannak, és példaként említette, hogy a hét elején a normandiai négyek - Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna - külügyminiszterei közösen tartottak sajtótájékoztatót a kelet-ukrajnai helyzetről. A felek leülnek egymással, tárgyalnak, egyeztetnek egymással, ez korántsem hasonlítható össze azzal a hidegháborús helyzettel, ami az 50-es évek elején volt - jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy vezetnek-e bárhová a felek közötti tárgyalások, kifejtette: ez kétséges. Mint mondta, Oroszországnak nem biztos, hogy érdekében áll az, hogy Kelet-Ukrajnában teljes mértékben rend legyen, és úgy véli, az meg végképp nem áll Moszkva és Vlagyimir Putyin érdekében, hogy a legfrissebb minszki megállapodást egy az egyben betartsák a felek, hiszen annak értelmében az ukránok átvennék a határok ellenőrzését, és így a szakadárok által elért területi hódítás gyakorlatilag semmissé válna. Mátraházi Tibor szerint Oroszország számára az sem lenne elfogadható, hogy Ukrajna békés megoldás révén el tudjon indulni "egy konszolidáció és nyugati út irányába".

Lavrov: Washingtonban és a NATO-ban a hidegháború győzteseinek szűklátókörűsége uralkodott el

Washingtonban és a NATO-ban a hidegháború győzteseinek szűklátókörűsége uralkodott el - jelentette ki az orosz külügyminiszter a csütörtökön kezdődött kétnapos moszkvai nemzetközi biztonságpolitikai tanácskozáson.

Szergej Lavrov ugyanakkor hozzátette, hogy csak minden partner érdekeinek tiszteletére alapozott közös erőfeszítésekkel lehet megbirkózni a jelenlegi kihívásokkal, és megőrizni a békét a világban.

Az orosz diplomácia vezetője kijelentette: "ismét azon a határon állunk, amikor dönteni kell az együttműködés vagy a szembenállás között".

Az orosz védelmi minisztérium által szervezett nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára külföldi országok szakminisztériumainak vezetőit, nemzetközi szervezetek vezető szakértőit, kutatókat és társadalmi szervezeteket hívtak meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.