Ilyenek lehettek

Az utolsó percek a Germanwings-gépen

Egy repülőgép-szimulátor technikusa mutatta meg a Híradónak, mi történhetett a német gép pilótafülkéjében a tragédia előtti utolsó pillanatokban.

2015.03.29 10:40ma.hu

Egy repülőgépszimulátor technikusa mutatta meg a Híradónak, mi történhetett a Dél-Franciaországban lezuhant pilótafülkében az utolsó pillanatokban.

Az utolsó pillanatokban ezt láthatta a másodpilóta

A kapitány próbált visszajutni, de nem tudott, mert az eddigi vizsgálatok szerint a másodpilóta kizárta. Hiába dörömbölt és ütötte be az ajtó kinyitásához szükséges kódot, az csak öt perc késleltetéssel nyitott volna, de arra már nem jutott idő - magyarázta a Híradónak Czene Csaba.

A repülő közben süllyedni kezdett, nagyjából 11 ezer méter magasan. Sebessége ekkor már 1220 méter/perc lehetett, több a megengedettnél. Ez jelentős gyorsulás ugyan, viszont nem minősül zuhanásnak - tette hozzá.

A szakértő szerint a kapitány ekkor már tudhatta, hogy baj van, de az utasok legfeljebb a nyomáskülönbséget érezhették. A másodpilóta 1800 méter magasan abbahagyta a süllyedést és és egyenesen haladt tovább. Így csapódott neki végül egy 2900 méter magas hegycsúcsnak.

A Híradó teljes felvételét az utolsó percekről itt tudja megnézni >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.