Franciaországi légikatasztrófa

A másodpilótát lelki betegség miatt helyezték betegállományba

A düsseldorfi egyetemi klinika megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték.

2015.03.27 17:41MTI

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, és valószínűleg azért tépte össze a betegállományba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna - írta a Süddeutsche Zeitung pénteken az online kiadásában.

A német lap szerint a másodpilóta düsseldorfi lakásában lefoglalt iratokból kiderül, hogy Andreas Lubitz - aki a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden Franciaországban az Alpoknál - több orvos kezelése alatt állt, a betegállományba helyezéséről szóló iratot pedig egy neurológus-pszichiáter szakorvos állította ki.

A düsseldorfi ügyészség pénteken azt közölte, hogy a házkutatás során lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a másodpilóta titkolta betegségét.

A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a szóban forgó dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ez lehetett az oka annak, hogy összetépte az iratot és titkolta betegségét.

A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól. A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, hogy egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.

A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték.

A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek.

Ugyanerre hivatkozva a düsseldorfi ügyészség sem közölte, hogy a lefoglalt dokumentumokban milyen adatok szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról. A házkutatás eredményét ismertető sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez.

A szövetségi légügyi hivatal (LBA) pénteken megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a másodpilóta aktájában szerepelt a SIC (a Specific Regular Medical Examination angol nyelvű kifejezés rövidítésére használt) megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség.

A megjegyzéssel legutóbb 2014 júliusában látták el Andrea Lubitz személyi anyagát. Az adatkezelési előírások miatt nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért van szükség a felülvizsgálatokra, így a hatóság előtt nem ismert, hogy a másodpilóta testi vagy lelki állapota miatt rendelték-e el a felülvizsgálatokat.

A hivatal közölte, hogy kikéri a másodpilóta aktáját a Lutfhansa - a Germanwings anyavállalata - légi egészségügyi központjától, és továbbítja azt a katasztrófát vizsgáló francia hatóságoknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.