Robbanás

Több tucatnyi bányász meghalt Kelet-Ukrajnában

Több mint harminc bányász halt meg egy sújtólégrobbanás következtében szerdán a szeparatisták által kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik szénbányájában.

2015.03.04 09:05MTI

Többtucatnyi, a robbanás idején a mélyben dolgozó bányász sorsa egyelőre ismeretlen. "Az előzetes információk szerint több mint harminc ember meghalt.

A mentést még nem tudták megkezdeni, (a bányamentők) jelenleg dolgoznak a veszélyes gáz eltávolításán, és csak azután tudnak majd leereszkedni" - mondta a helyi bányabiztonsági szolgálatot vezető Volodimir Cimbalenko.

Az Ukrán Független Bányászszakszervezet elnöke, Mihail Volinc a szakszervezeti honlapra feltett közleményében azt írta, hogy Donyeck Zaszjagyko nevű bányában hajnali 5 óra 20 perckor (magyar idő szerint 6.20-kor) következett be metángázrobbanás, és az érintett tárnában tartózkodó több mint ötven bányászból csak öten tudtak a baleset helyszínéről kijönni, 47 társuk sorsa ismeretlen.

Az öt életben lévő bányásznak is súlyos égési sérülései vannak - tette hozzá Volinc.A Reuters hírügynökség egyik helyszíni tudósítója szerint a bánya bejáratánál összegyűlt családtagok elkeseredetten próbálnak információhoz. A bányamentő szolgálat ott lévő alkalmazottja azonban nem tud pontos adatokkal szolgálni.

A vállalat egyik hegesztő dolgozója úgy tudja, hogy 45 bányász rekedt a robbanás helyszínén. Közben Volodimir Hrojszman, az ukrán parlament elnöke is bejelentette a szerencsétlenség hírét. Szavai szerint jelenleg 32 halottról tudnak. Hrojszman arra kérte a képviselőket, hogy egyperces néma csönddel adózzanak az áldozatok emlékének.

Kelet-Ukrajna nagy mélységű szénbányáiban gyakoriak a sok halálos áldozatot követelő sújtólégrobbanások. Az 1992-ben részlegesen privatizált Zaszjagyko bánya a széntermeléséről híres Donyec-medence egyik legújabb és legjobban felszerelt bányaüzeme, mindazonáltal az elmúlt két évtizedben több súlyos szerencsétlenség helyszíne volt.

Legutóbb, 2007-ben ugyanitt 106 halálos áldozatot követelt egy robbanás. A mintegy 10 ezer alkalmazottat foglalkoztató és napi 8-10 ezer tonna szenet termelő bányában 1999-ben 50-en, 2001-ben 55-en, 2002-ben pedig huszan haltak meg sújtólégrobbanásban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.