Elutasított menedékkérelmek

Az EU kedden megkezdi a koszovóiak hazaszállítását

Az Európai Unió országai kedden megkezdik azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit. 80 koszovóit szállítanak repülőgéppel Pristinába az EU több tagországából.

2015.02.23 16:19MTI

Az Európai Unió országai kedden megkezdik azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit - erősítette meg a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának hétfőn a koszovói belügyminisztérium.

A Szabad Európa Rádió internetes oldalán olvasható beszámoló szerint kedden 80 koszovóit szállítanak repülőgéppel Pristinába az EU több tagországából.

A pristinai belügyminisztérium azt is közölte, hogy a visszatérők nem vehetnek részt a kormány visszaintegrálási programjában, mert az csak azokra vonatkozik, akik 2010. július 28. előtt hagyták el az országot. Ennek ellenére a hatóságok azt ígérik, hogy a sürgős esetekben orvosi ellátást és a visszatérők lakhelyükre való szállítását is vállalják.

Emellett a szakképesítésben és az álláskeresésben is segítséget nyújtanak. Koszovót ősz óta több tízezren hagyták el, hogy az Európai Unió országaiban - főleg Ausztriában és Németországban - próbáljanak szerencsét.

A koszovóiak többsége illegálisan jutott az EU országaiba - köztük Magyarországra -, ahol menedékért folyamodott, mivel azonban a legtöbb uniós állam biztonságos származási országnak tartja Koszovót, a kérelmeket elutasították.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter pénteken Pristinában jelentette be, hogy kéthetente vagy - szükség esetén - gyakrabban charter repülőgéppel fogják hazaszállítani Ausztriából az elutasított menedékkérelemmel rendelkező koszovóiakat.

Az osztrák, a magyar és a szerb belügyminiszter a múlt héten Belgrádban a koszovóiak szárazföldi hazaszállításáról is tárgyalt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.