Valami mozdul?

Először van női polgármestere Bagdadnak

Az építőmérnök Zekra Alvahot szombaton nevezte ki Haider al-Abádi kormányfő, megbízatása vasárnaptól hatályos.

2015.02.22 08:30MTI
Twitter/cctnnews

Az oktatási minisztérium eddigi főigazgatója Abub Naim al-Kábit váltja a polgármesteri székben. Az előző polgármestert Haider al-Abádi menesztette tisztségéből. A 2013-ban kinevezett Kábit sok bírálója hozzá nem értéssel vádolta. 2014 márciusában például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a terrortámadások sújtotta iraki fővárosról azt mondta, "szebb mint New York és Dubaj, és az egész világon nincs szebb város Bagdadnál".

Zekra Alvah nemcsak Bagdad, hanem egész Irak első női polgármestere.

A bagdadi polgármester közvetlenül a kormányfőnek felel, a tisztség miniszteri rangnak felel meg.

Alvah kinevezését pozitív fejlemény Irakban, amelyet rendszeresen bírálnak a nőket sújtó diszkrimináció és erőszak miatt. Az ország az 1970-es években még élen járt a nők jogait tekintve a Közel-Keleten, Szaddám Huszein hatalomra kerülése, majd a 2003-as amerikai invázió miatt azonban sokat romlott a nők helyzete.

Az ENSZ 2014-es adatai szerint a 12 évnél idősebb iraki nők mintegy negyede írástudatlan, és csak 14 százalékuk dolgozik vagy keres munkát. A 15 és 49 év közötti nők több mint fele véli úgy, hogy a férjnek joga van verni a feleségét. Az Abádi-kormánynak két női tagja van, az egyikük a nők jogaiért felelős államtitkár. Az alkotmány előírja, hogy a képviselői helyek negyedét nőknek kell betölteniük.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.