Iszlám Állam

Állítólag lefejezték a második japán túszt is...

A brit kiejtéssel beszélő dzsihadista ugyanaz, mint aki az IÁ korábbi hasonló videofelvételein beszélt - állítja a SITE.

2015.02.01 09:40MTI
Forrás: Twitter (Times of India)

A terrorszervezet szombat este tett közzé egy videoüzenetet, amelyről néhány órával később a japán védelmi miniszter azt mondta: "nagy valószínűséggel hiteles".

Az iszlamista honlapokat figyelő SITE nevű amerikai szervezet közölte: a felvételen egy angolul folyékonyan beszélő terrorista azt mondja, Goto Kendzsit bosszúból végzik ki, mert Japán "felelőtlenül részt vesz" a nemzetközi koalíció dzsihadisták elleni "megnyerhetetlen" háborújában. "Nemcsak Kendzsit öljük meg, hanem minden japánt, akivel csak találkozunk." A brit kiejtéssel beszélő dzsihadista ugyanaz, mint aki az IÁ korábbi hasonló videofelvételein beszélt - állítja a SITE. A felvételen semmilyen utalás nincs a jordániai pilótára, aki szintén az IÁ fogságában van.

A nap folyamán egy japán miniszterhelyettes bejelentette, hogy zsákutcába jutottak a túszokról folyó tárgyalások az IÁ azon csoportjával, amely fogva tartotta a japán újságírót és egy jordániai vadászpilótát.

Abe Sindzó japán miniszterelnök közölte, hogy "mélységesen felháborítja" az Iszlám Állam bejelentése. "Aljas, hitvány terrorista cselekedet ez, amelyen mélységesen fel vagyok háborodva" - mondta újságírók előtt, láthatóan megrendülve. Hozzátette, hogy Japán soha nem fog engedni a terroristáknak, és azon lesz a nemzetközi közösséggel együtt, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák Goto gyilkosait. Japán továbbra is nyújt humanitárius segélyt azoknak az országoknak, amelyek felvették a harcot az Iszlám Állammal - tette hozzá. Abe kifejezte sajnálkozását Goto családjának az újságíró halála, és külön amiatt, hogy a tokiói kormány nem tudta megmenteni a férfi életét. Köszönetet mondott minden országnak, amely támogatta Japánt ebben az ügyben.

Elítélte Goto állítólagos kivégzését az amerikai és a francia elnök, valamint a brit kormányfő is.

Az amerikai kormány hangsúlyozta, hogy együtt akar működni a japán hatóságokkal a videofelvétel hitelességének megállapításán. Barack Obama elnök közölte, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt folytatja katonai akcióit az IÁ szétzúzásának céljával.

Franciaország együtt érez Japánnal az újabb megpróbáltatásban - közölte Francois Hollande francia elnök, utalva arra, hogy az IÁ egy héttel ezelőtt kivégezte másik japán túszát. Hozzátette, hogy hazája és Japán ezután is együttműködik a közel-keleti béke megteremtésén és a terrorista csoportok felszámolásán.

David Cameron brit miniszterelnök azt írta közleményében: a videofelvétel "egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Iszlám Állam a gonosz megtestesítője, semmilyen tekintettel nincs az emberi életre".

A szombaton nyilvánosságra hozott videót megelőzően a dzsihadisták csütörtökre virradóan jelentkeztek, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik a fogságukban lévő jordániai pilótát (Maáz al-Kasszaszbét), ha Szadzsida ar-Risávi iraki terroristanőt csütörtökön napnyugtáig nem engedik szabadon jordániai börtönéből. A 44 éves Risávit Jordániában halálra ítélték, amiért részt vett a 2005 novemberében három jordániai szálloda ellen elkövetett támadássorozatban, amelyben 60 ember halt meg. A merényletet úgy élte túl, hogy nem robbant fel a testére szerelt pokolgép. Ramádiban született és családi kapcsolatban áll az IÁ elődjének, az al-Kaida iraki szárnyának fegyvereseivel. Ammán kész lenne kiadni a terroristanőt Maáz al-Kasszaszbéért cserébe, de előtte szeretne megbizonyosodni arról, hogy egyáltalán életben van-e.

Goto Kendzsi fivére az NHK japán tévének nyilatkozva azt mondta helyi idő szerint vasárnap hajnalban: "Reméltem, hogy Kendzsi visszajön, és köszönetet mondhat mindenkinek, aki segített neki. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudta ezt megtenni."

Goto anyja pedig azt mondta a tévének az IÁ által már korábban lefejezett másik japán túszra utalva: fia halála azt bizonyítja, hogy egy jóindulatú, szelíd ember volt, hisz meg akarta menteni egy másik túsz életét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.