Csúcsidőben

Női szakaszt vezetnének be a pekingi metrón

Csúcsidőszakban kizárólag nőket szállító metrókocsik beállítását kezdeményezték a pekingi népfront tagjai, ám a földalatti üzemeltetését felügyelő illetékesek egyelőre nem foglaltak állást a kérdésben.

2015.01.26 18:10MTI

A kezdeményezést jegyző egyik férfi, Hsziao Ming-cseng, a népfront fővárosi bizottságának hétfőn befejeződött éves ülésén azzal érvelt, hogy ily módon jobban biztosítható lenne a nők tisztelete és védelme. Úgy vélte, hogy ezzel a nők szexuális zaklatásának is elejét lehetne venni a vonatokon.

Csou Cseng-jü, a pekingi önkormányzat közlekedésfelügyeletének igazgatója a Hszinhua hírügynökség kérdésére azt mondta, egyelőre nem terveznek effajta lépést, de álláspontja szerint a "női szakasz" beállítása összhangban van a közösségi közlekedés fejlődésének trendjével.

"A városi közlekedésnek sokszínű szolgáltatást kell nyújtania, s meg kell felelnie az utasok különböző kívánalmainak" - fogalmazott Csou.

Az első földalatti pályát a kínai fővárosban 1960-ban építették, védelmi célokat szolgált. A civil lakosság 1971 januárja óta utazhat metrón. Ma átlagosan 10 millió utast szállít, 2013-ban 3,2 milliárd ember utazott rajta, hatszor annyi, mint tíz évvel korábban.

Pekingben január közepén jelentették be, hogy átadtak egy újabb 27 kilométeres metrószakaszt, továbbá három másik vonalon is végeztek az aktuális bővítéssel. A fővárosi metróhálózat ezzel 527 kilométert tesz ki, 2014-ben 13 százalékot meghaladóan bővült. A szakma tervei szerint 2020-ra megduplázódhat a földalattivonalak hossza és elérheti az 1000 kilométert Pekingben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.