"Félidős" választások

Obama győzelmi beszédet mondott egy választási vereség után

Az amerikai médiában megjelent legtöbb kommentár egyetértett abban, hogy Barack Obama elnök kedden úgy mondta el az éves országértékelő és programhirdető beszédét, mintha a pártja nem elvesztette, hanem megnyerte volna a novemberi "félidős" választásokat.

2015.01.21 18:19MTI

"Obama kihívóan ambiciózus programot hirdetett meg. Bátor cselekvési felhívás, még ha nem is valószínű a cselekvés." A liberális The New York Times egyebek között ezekkel a címekkel tálalta az elnöknek az unió állapotáról szóló üzenetét, amelyben egyebek mellett adóreformot, ingyenes közfőiskolai oktatást és fizetett betegszabadságot hirdetett.

A lap szerint aki nézte a "felbátorodott" Obamát, az akár el is felejthette volna, hogy mindössze két hónappal ezelőtt szembesült elnökségének "legjelentősebb visszautasításával". Ezt azonban egyszer sem hozta szóba, viszont adóemelést sürgetett a republikánusoktól, akik kormányzásának hat éve alatt ennek mindig ellenálltak és a kiadások csapjának megnyitását kérte olyan törvényhozóktól, aki mandátumukat a kormányzati kiadások megzabolázásának ígéretével nyerték el. Az elnök által vázolt program úgy hangzott, mintha azt egy demokrata többségű kongresszus előtt mondta volna el.

Szerkesztőségi állásfoglalásában a lap úgy vélekedett, az elnök bölcsen tette, hogy az együttműködésre nem hajlandó kongresszus előtt a gazdasági méltányosság üzenetét fogalmazta meg, azt hogy a leggazdagabbak jövedelmét jobban le kell fölözni a lejjebb lévők támogatása érdekében. A lap szerint Obamának elnöksége hátralévő két évében élnie kell a középosztály érdekében végrehajtói hatalmával és "ellen kell állnia annak az ösztönnek, hogy egy kompromisszum hamis ígéretét" kövesse.

- Barack Obama kihirdette, hogy vége az amerikai gazdasági válságnak és arról érvelt az amerikaiaknak, hogy eljött az ideje a teljes körű fellendülés útjában álló legmakacsabb akadály, a középosztály lemaradásának elmozdítására - írta a konzervatív The Wall Street Journal. A napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy az elnök gazdasági programjának végrehajtásához a magas jövedelmű amerikaiak megadóztatására lenne szükség az alacsonyabb jövedelműek kedvéért, ami azonban igen bizonytalan jövő elé néz egy teljes egészében a republikánusok ellenőrzése alatt álló kongresszusban.

A centristának tekintett The Washington Post arról írt, hogy Obama a novemberi választási vereségből azt a tanulságot vonta le, miszerint a demokratáknak a "középosztály-gazdaság" pártjaként kell újra meghatározniuk magukat, hogy ismét maguk mellé tudják állítani a választókat, akik "veszélyesen fogékonyak" a republikánusok üzeneteire. Arra is rájött, hogy az ismét megélénkült gazdaság lehetőséget nyújt az egyenlőtlenségek enyhítésére és a munka jobb jutalmazására.

A lap szerkesztőségi cikke szerint feltűnő volt, hogy Barack Obama az elmúlt év nemzetközi fejleményei ellenére is mennyire a hazai témákra fektette a hangsúlyt. A The Washington Post úgy ítélte meg, hogy az elnök konklúziójában hiába helyezte a hangsúlyt a nemzeti egységre, a beszéd többnyire a két párt közötti kontraszt kiemeléséről szólt, nem pedig arról, hogy a gazdasági fellendülést kétpárti cselekvésre kell felhasználni,

Ezzel kapcsolatban a republikánusok csak akkor tapsoltak, amikor Obama elnök arról fogadkozott, hogy törekedni fog a piacnyitó megállapodások megkötésére Európával és az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.