Terror Párizsban

"Szükség lenne a bebörtönzött terroristák uniós szintű nyilvántartására"

Trócsányi László igazságügyi miniszter Párizsban megbeszélést folytatott Christiane Taubira francia igazságügyi miniszterrel.

2015.01.13 15:16MTI

Szükséges lenne központi uniós nyilvántartás létrehozása azokról az európai állampolgárokról, akiket terrorizmus miatt különböző EU-tagországokban tartanak börtönben - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek adott nyilatkozatában, miután aznap, illetve az előző napon francia politikusokkal találkozott.

Hétfőn Párizsban megbeszélést folytatott Christiane Taubira francia igazságügyi miniszterrel, és - mint arról beszámolt - egyetértettek abban, hogy az igazságügyi együttműködésnek nagy a jelentősége a terrorizmussal szembeni fellépésben. Az említett központi nyilvántartást ennek az együttműködésnek a keretében is létre lehetne hozni, természetesen az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével - tette hozzá a magyar igazságügyi tárca vezetője.

A Charlie Hebdo-i mészárlás

Trócsányi és Taubira szót ejtett a börtönök zsúfoltságának problémájáról is. A magyar miniszter kérte francia hivatali partnerének támogatását ahhoz a közép-európai kezdeményezéshez, hogy uniós forrásokat is lehessen felhasználni akár börtönök építésére. A két miniszter kölcsönösen tájékoztatta egymást a gyűlöletbűncselekmények elleni fellépés szabályozásáról. Kitértek az áldozatvédelem témájára, egyetértve abban, hogy a terheltek jogai mellett az áldozatok jogairól is beszélni kell.

Trócsányi László meghívta Christiane Taubirát Magyarországra egy olyan jogi szakrendezvényre, amelynek az igazságszolgáltatás hatékonysága, átláthatósága és polgárközelisége lesz a témája, tekintettel arra, hogy mindkét országban igazságszolgáltatási reform zajlik. Taubira a meghívást elfogadta.

A magyar igazságügyi miniszter látogatást tett Jean-Marc Sauvénál, a francia Államtanács vezetőjénél, akivel a közigazgatási bíráskodásról folytatott eszmecserét. Sauvé szintén magyarországi látogatásra készül.

Kedden Trócsányi László Strasbourgban részt vett az UMP - a Fidesz francia testvérpártja - európai parlamenti (EP-) delegációjának reggelijén, és Magyarország helyzetéről, Európa-politikájáról tartott megbeszélést a képviselőkkel.

"Megállapítottuk, hogy a testvérpártok közötti kapcsolatok megerősítésének prioritásnak kell lennie" - mondta a magyar miniszter.

Mint elmondta, a magyar belpolitikai helyzet és a gazdasági eredmények ismertetésén, a magyar alaptörvényben foglalt értékek kifejtésén túl felvetette, hogy európai szinten nem megfelelő a szubszidiaritás és az arányosság elvének érvényesülése.

"Tisztviselői aktivizmus miatt sokszor olyan kérdésekbe is be akar lépni az Európai Bizottság, amelyeket szerintünk tagállami szinten lehetne rendezni" - vélekedett.

Tájékoztatásában Trócsányi kitért arra, hogy jelezte a francia EP-képviselőknek: a politikai menekültek ügye és a migráció problémája két külön kategória. Az üldözötteket menekültként kell kezelni, a gazdasági szempontú migrációt azonban "át kell gondolni" - mondta a magyar igazságügyi tárca vezetője. Megjegyezte, hogy az uniós tagországokban ez napirenden van, és európai vitát is folytatni kell a kérdésről, hiszen a személyek szabad áramlásának elve csak az uniós polgárokra korlátozódik.

Trócsányi László anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, azt mondta, hogy a francia néppárti EP-képviselők "csaknem minden kérdésben" osztották az általa kifejtett álláspontot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.