Külföldi sajtó Magyarországról

Die Welt: "számos őskonzervatív torkig van mindenekelőtt Habony Árpáddal"

A Fidesznek "aggódnia kell az identitása miatt", mert az olyan politikusok, mint Lázár és barátai hozzájárulnak arculatuk sérüléséhez.

2015.01.09 15:36MTI
freedigitalphotos.net/posterize

A Die Welt című konzervatív német lap a Fidesz vezetői közti viszonyról közölt elemzést pénteki számában. Boris Kálnoky Trónörökösök harca a hatalomért Magyarországon című írásának bevezetőjében kiemelte, hogy "diszharmónia" alakult ki a kormányzó pártban, "az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből".

A szerző ismertette egyebek közt Pokorni Zoltán Fidesz-alelnöknek az "urizálást" elutasító megszólalását, Lázár János erre tett megjegyzését, valamint Kövér László reagálását a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére, amellyel kapcsolatban úgy vélte, hogy a házelnök "nem is nyilatkozhatott volna leereszkedőbben és megsemmisítőbben a ’trónörökösről’."

Boris Kálnoky hozzátette, hogy a nyilvánosságban kibontakozott vita a Fidesz önazonossága, identitása körül zajló "láthatatlan küzdelem" jele. Kiemelte, hogy "számos őskonzervatív valóban torkig van" Lázár Jánossal, Szijjártó Péter külügyminiszterrel, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral, "bizonyos mértékig" Rogán Antal frakcióvezetővel és "mindenekelőtt" Habony Árpáddal, akik szerintük "gyakran arrogánsan fellépő törtetők", és esetenként már "külső megjelenésükkel is irritálják a derék öreg veteránok gárdáját".

Úgy vélte, a Fidesznek, amely egykor azért lépett fel, hogy megvédje a polgárokat az "újgazdag politikusok" túlkapásaitól, kilengéseitől, "aggódnia kell az identitása miatt", mert az olyan politikusok, mint Lázár és barátai hozzájárulnak ennek az arculatnak a sérüléséhez. Hozzátette, hogy a népszerűségi mutatók romlása miatt "belső ellenállás" keletkezik a pártban, s ez a konfliktus "az urizáló fiatal trónörökösök és a tapasztalt úriemberek küzdelme".

A cikk egy rövidebb változata Orbán Viktor fennhéjázó trónörökösei címmel jelent meg a Die Welt online kiadásában.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.