Ukrán válság

A lengyelek az ukrajnai események dacára biztonságban érzik magukat

Az ukrán válság ellenére a lengyelek döntő többsége biztonságban érzi magát, és jobban tart a negatív belpolitikai és társadalmi jelenségektől, mint a külső fenyegetéstől, amelyet számukra évek óta Oroszország jelent.

2014.12.23 01:30MTI

A felmérést végző lengyel statisztikai hivatal (CBOS) rámutatott: jelenleg többen érzik úgy, hogy Lengyelország biztonságos állam, mint az 1980-as évek vége óta bármikor.

A megkérdezettek 77 százaléka gondolta úgy, hogy Lengyelországban biztonságban lehet élni, míg az év elején közzétett hasonló felmérésben a lengyelek 70 százaléka vélekedett így.

A külpolitikai helyzet a legtöbbeket az energiabiztonság miatt nyugtalanítja: 29 százalék tart az energia- és gázellátás szünetelésétől, a megkérdezettek 24 százaléka a konfliktusövezetekből való tömeges bevándorlástól fél. Ezzel szemben mindössze 19 százalék tartotta reálisnak, hogy Európában háború törhet ki.

Csupán 16 százalék tart egy Lengyelország elleni fegyveres támadástól, 9 százalék tartja elképzelhetőnek a nukleáris csapást. Országuk területi integritását a megkérdezettek 5 százaléka félti, ugyanakkor 26 százalék szerint veszélyben van Lengyelország függetlensége. Ezt a 1990-es évek vége óta folyamatosan Oroszország veszélyezteti a leginkább a lengyelek szemében.

A legfontosabb biztonsági tényező a legtöbb lengyel megítélésében (92 százalék) egy korszerű hadsereg lenne, de fontos a NATO-tagság is, amelynek a megkérdezettek 88 százaléka tulajdonít döntő szerepet.

A megkérdezettek több mint fele úgy látja, Lengyelország nincs felkészülve a lehetséges veszélyek – az energiaellátás szünetelése, hagyományos háború – kezelésére. A NATO-beli együttműködés támogatottságának ellenére 72 százalék ellenzi, hogy Lengyelország területére atomfegyvert telepítsenek.

A legnagyobb fenyegetettséget a lengyelek 51 százaléka nem a külső veszélyekben, hanem az utóbbi években észlelt demográfiai válságban, 48 százalék pedig a – megítélésük szerint – mélyülő szegénységben és rossz életkörülményekben látja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.