The New York Times

Három év után ismét golyó végzett New York-i rendőrökkel

A fegyveres az utasoldalról nyitott rájuk tüzet, majd egy közeli metróállomás irányába rohant. A férfi aztán fejbe lőtte magát, ő is meghalt.

2014.12.21 08:50MTI

Halálosan megsebesített két rendőrt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban. Három éve ez volt az első eset, hogy az amerikai nagyvárosban golyó végzett rendőrökkel.

A hatóság két emberét a járőrkocsiban ülve lőtték le Brooklynban. A város rendőrfőnök-helyettese szerint felsőtestükön érte őket találat. A fegyveres az utasoldalról nyitott rájuk tüzet, majd egy közeli metróállomás irányába rohant. A férfi aztán fejbe lőtte magát, ő is meghalt - számolt be a történtekről a The New York Times című lap.

A rendőrség később közölte, hogy az elkövető, a 28 éves Ismaaiyl Brinsley a hatóságot szidalmazó bejegyzéseket tett közzé a közösségi hálón. Kiderült, hogy mielőtt a rendőrökre támadt, a férfi meglőtte és súlyosan megsebesítette a barátnőjét Baltimore megyében. Ezt követően ment New Yorkba, ahol ismerősei voltak. A hatóság szerint nincs ok feltételezni, hogy terrorista támadás történt.

New York polgármestere, Bill de Blasio úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy a két rendőr ellen kivégzésszerű merényletet hajtottak végre.

A New York-i rendőrökre nagy nyomás nehezedett az utóbbi hetekben, miután tüntetések kezdődtek egy nagyesküdtszék arról szóló döntése nyomán, hogy nem emelnek vádat az ellen a rendőr ellen, aki érintett volt egy fegyvertelen fekete bőrű férfi, Eric Garner halálában.

A brooklyni környék, ahol a két rendőrt lelőtték, többségében feketék lakta. Egy helyi lakos a CNN hírtelevíziónak elmondta, feszült volt a hangulat arrafelé a Garner halála miatti tüntetések kezdete óta.

A New York-i nagyesküdtszék döntését megelőzően is voltak tüntetések amiatt, hogy nem emeltek vádat a fergusoni ügyben, a szintén fekete bőrű Michael Brownt lelövő rendőr ellen.

Barack Obama elnök megkérte az amerikaiakat, hogy utasítsák el az erőszakot és a sértő szavakat. Arra bátorította az embereket, hogy az együttérzést erősítő szavakkal segítsék a sebek begyógyulását, és imákkal támogassák az áldozatok hozzátartozóit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.