Fregattokat Tajvannak

Peking dühös Washingtonra a tajvani fegyvereladások miatt

Peking pénteken határozott hangú tiltakozással fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi Perry-osztályú fregattok értékesítését Tajvannak.

2014.12.20 06:30MTI

A törvény súlyosan megsérti a három kínai-amerikai közös nyilatkozatot, különösen az 1982-est, amelyben az Egyesült Államok vállalta, hogy folyamatosan csökkenti fegyvereladásait Tajvan számára - jelentette ki tájékoztatóján Csin Kang, a külügyminisztérium szóvivője.

"(A lépés) brutális beavatkozás Kína belügyeibe, aláássa Kína szuverenitását és biztonsági érdekeit, továbbá a Tajvani-szoros két partja közötti békés fejlődés iránya ellenében hat" - jelentette ki Csin.

Hozzátette, a tajvani ügy Kína alapvető érdekeit érinti, és mindig is a legfontosabb és legérzékenyebb kérdése volt a kínai-amerikai kapcsolatoknak. Az amerikai fegyvereladások ellenzése Kína határozott, világos és következetes álláspontja - fogalmazott a szóvivő, s jelezte, a történtek miatt a kormány mind Pekingben, mind Washingtonban hivatalos formában is tiltakozását fejezte ki.

"Fenntartjuk magunknak a jogot további (válasz)intézkedésekre" - közölte Csin. A szóvivő külön is felhívta az Egyesült Államok figyelmét arra, hogy tartsa magát az "egy Kína" politikához és a három közös nyilatkozathoz, szüntesse meg hivatalos és katonai kapcsolatait Tajvannal, állítsa le fegyvereladásait és tegyen többet a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok békés fejlődéért.

Peking legutóbb 2013-ban háborodott fel ugyanezen okok miatt. Akkor amerikai ígéret szerint F-16-os vadászbombázókat, Apache támadó helikoptereket, Black Hawk szállító helikoptereket és a legfejlettebbek közé tartozó Patriot légvédelmi rakétákat is ígértek Tajvannak.

A Pentagon 2010 januárjában egy 6,4 milliárd dolláros fegyvercsomag eladásáról döntött, 2011 őszén pedig egy csaknem hatmilliárd dollár értékű fegyvereladást jelentettek be, amely tartalmazta 145 darab F-16 A/B típusú vadászgép korszerűsítését.

Peking minden egyes eddigi fegyvereladásra rendkívül ingerülten reagált. A történtek következményeként a két ország közötti védelmi együttműködés rendszerint hosszabb-rövidebb időszakokra a minimálisra csökkent vagy szünetelt. Kína területe részeként tekint Tajvanra, amely de facto önálló államként működik, még ha a világon mindössze kevesebb, mint két tucat ország ismeri is el.

A mindenkori kínai politikai vezetés deklarált célja az ország újraegyesítése. A Tajvani-szoros két partja között az elmúlt hat évben, jelentősen javultak a kapcsolatok, ám a jelenleg kormányzó Kuomintang párt sokat veszített népszerűségéből, s feltételezhető, hogy 2016 tavaszán függetlenség párti elnököt választanak. Peking korábban arra az esetre, ha a sziget kimondaná függetlenségét, katonai erő bevetésével fenyegetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.