Hosszú sorok a téli hidegben

Nyugdíjjegyekért rohamoztak meg egy hivatali épületet Donyeck megyében

"Az emberek mintha elvesztették volna emberi mivoltukat, szinte egymás fején másztak át. Sok sérült volt, kiérkeztek a mentők, de az orvosok nem tudtak a tömegen átjutni a sérültekhez. A látvány szörnyű volt. Mintha az emberek állatokká változtak volna, akiket csak ösztöneik irányítanak, és akik számára csak egy szabály létezik, az, hogy az erősebb legyőzi a gyengébbet."

2014.12.15 18:30MTI

Nyugdíjjegyekért sorban álló helyi lakosok rohammal behatoltak hétfőn a Donyeck megyei Horlivka városának egyik kerületi hivatalába, amelyet az oroszbarát szakadárok tartanak megszállva - adta hírül egy helybeli újságíró szemtanúkra hivatkozva.

Az újságíró úgy tudja, hogy ezer hrivnyás, azaz körülbelül 16 ezer forintos nyugdíjjegyeket osztottak az épületben a szakadárok. A téli hidegben kint várakozó emberek tolongás közben benyomták a bejárati ajtót, és behatoltak az épületbe. Kitört az ajtó üvege is, és többen megsérültek, számuk azonban nem ismert.

"Az emberek mintha elvesztették volna emberi mivoltukat, szinte egymás fején másztak át. Sok sérült volt, kiérkeztek a mentők, de az orvosok nem tudtak a tömegen átjutni a sérültekhez. A látvány szörnyű volt. Mintha az emberek állatokká változtak volna, akiket csak ösztöneik irányítanak, és akik számára csak egy szabály létezik, az, hogy az erősebb legyőzi a gyengébbet" - írta az újságíró.

Alig egy hónapja ugyancsak Horlivkában verekedtek össze a szakadárok által osztogatott úgynevezett nyugdíjjegyekért sorban álló idős emberek. A helyszíni beszámolók szerint több ezren álltak sorban, amikor dulakodás tört ki. Többen - köztük bottal járó idős nők - leestek az épület lépcsőjén, ki a fejét, ki a térdét ütötte be.

A szakadárok nyugdíjjegyeket kezdtek osztani azután, hogy a kijevi kormány felfüggesztette a szociális ellátások folyósítását a megszállás alatti településekre. Arról nem érkeztek hírek, hogy a szakadárok által nyomtatott nyugdíjjegyeket hol és mire válthatják be a nyugdíjasok. Arról viszont már beszámolt a helyi média, hogy a szeparatisták élelmiszerekkel akarják egyes helyeken a munkabéreket kifizetni.

A nyugdíjjegyek osztásakor Horlivka több kerületében hosszú, több ezres sorok kígyóznak. Voltak, akik a hivatalok előtti a hosszú sorban állás közben rosszul lettek. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) hétfői kijevi sajtótájékoztatóján operatív értesülésekre hivatkozva azt mondta, hogy az állítólag a nélkülöző donyec-medencei lakosoknak szánt orosz élelmiszersegélyeket kizárólag a szakadárok vezetői vehetik át.

Hozzátette, hogy az élelmiszerek egy része már lejárt szavatosságú. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök november 5-én jelentette be, hogy a kormány átmenetileg leállítja az oroszbarát szakadárok által megszállva tartott területek állami költségvetésből történő támogatását és a szociális ellátások átutalását. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ukrán állam felfüggeszti a nyugdíjak kifizetését.

A megszállt területen élők december 1-jéig kaptak haladékot arra, hogy bejelentkezzenek olyan lakcímre, amely az ukrán állami szervek irányítása alatti területen található, hogy oda folyósíthassák számukra a nyugellátást. Az, aki ezt nem tette meg, elmaradt nyugdíját csak azután kapja meg, miután a kormányerők visszaállították az ellenőrzést a településükön.

A miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy a szakadárok által ellenőrzött területeken az állami támogatások és juttatások nem jutnak el a helyi lakosokhoz, hanem "bűnözők", az önhatalmúlag kikiáltott "népköztársaságok" vezetői teszik rá a kezüket. "A kormány pedig nem hajlandó szélhámosokat és terroristákat szponzorálni" - szögezte le Jacenyuk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.