Rómában

Kerry és Lavrov a Közel-Keletről és Ukrajnáról egyeztetett

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Közel-Keletről, Szíriáról és Ukrajnáról tárgyalt vasárnap Rómában.

2014.12.15 07:23MTI

Az amerikai nagykövet római rezidenciáján rendezett többórás kétoldalú találkozó zárt ajtók mögött zajlott. Sajtóértesülések szerint az amerikai és orosz diplomácia vezetőjének tárgyalásán a fő téma az izraeliek és palesztinok között kiújult feszültség volt. Szergej Lavrov közös munkára sürgette amerikai kollégáját annak érdekében, hogy a közel-keleti helyzet ne rosszabbodjon.

A Kerry-Lavrov találkozóval egy időben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ismételten nemet mondott az ENSZ BT által tervezett határozatra, amely felszólítaná Izraelt, hogy 2016 novemberéig vessen véget a palesztin területek megszállásának. Megfogalmazása szerint ha arra kényszerítik Izraelt, hogy két éven belül az 1967-es határvonalak mögé vonuljon vissza, akkor ez Tel-Aviv pereméig és Jeruzsálem szívéig engedné eljutni az iszlám szélsőségeseket. "Ezt pedig nem engedjük meg" - mondta az izraeli miniszterelnök.

John Kerry és Szergej Lavrov az ukrán válságról is beszélt. A külügyminiszterek római találkozója két nappal követte a washingtoni kongresszus döntését az Oroszországgal szembeni újabb szankciók bevezetéséről.

Az amerikai külügyminisztert hétfőn Pietro Parolin szentszéki államtitkár fogadja a Vatikánban, majd Kerry a szintén Rómába érkező Netanjahuval folytat megbeszélést. Ezt követően John Kerry Párizsba utazik tovább, ahol francia, német és brit kollégájával tárgyal az izraeli-plaesztin békefolyamat újraindításának lehetőségeiről. Kedden Londonban egy palesztin delegációval és arab országok külügyminisztereivel egyeztet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.