Bankcsőd kapcsán fogták perbe

Az Interpol körözést adott ki egy orosz milliárdos ellen

Az Interpol nemzetközi körözést adott ki egy orosz milliárdos, volt felsőházi szenátor ellen, akit hazájában egy bankcsőd kapcsán fogtak perbe.

2014.11.27 12:02MTI
freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici

Szergej Pugacsov, a Mongóliával határos dél-szibériai Tuva Köztársaság volt törvényhozási képviselője az orosz hatóságok gyanúja szerint azzal szegte meg a törvényt, hogy a 2010-ben csődbe ment orosz Mezsprombank kedvezményezettjeként 75 milliárd rubelt (mai áron mintegy 386 milliárd forint) vont ki a pénzintézetből - írta a RIA Novosztyi állami hírügynökség.

A vádhatóság szerint Pugacsov szándékosan vitte csődbe a bankot, és jogsértő cselekményeket követett el a csődeljárás során. A Mezsprombank csődje a legsúlyosabb bankösszeomlás volt az orosz pénzügyi piacon.

Az ügyben még 2011-ben eljárást indítottak, de a nyomozók adatai szerint a politikus-milliárdos még abban az évben a franciaországi Nizzába távozott. Pugacsov ellen csak az idén februárban adták ki a körözést Oroszországban, majd kezdeményezték a nemzetközi elfogatóparancsot. A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság májusban letartóztatási parancsot adott ki az orosz férfi ellen.

Szergej Pugacsov egyes információk szerint jelenleg Londonban él. Az 51 éves milliárdos korábban hatalomhoz közelinek számított, és az 1990-es években a "Kreml bankáraként" tartották számon.

Az orosz újgazdag, aki hazájában cégbirodalmat épített, az utóbbi években már külföldre mentette ki vagyonát. Ezt azzal magyarázta, hogy hazájában üldözik, mert bírálta a Kreml politikáját. Évekig övé volt a francia Hédiard luxus élelmiszer áruházlánc is, amelyet 2007-ben vásárolt meg és amelytől idén nyáron vált meg.

A cégbe 100 millió eurót (mintegy 30 milliárd forint) fektetett be. Pugacsov 2009-ben szert tett a France Soir című napilapra is, amelynek irányításával fiát, Alekszandrt bízta meg. Az 1944-ben alapított francia lap utolsó száma 2011 decemberében jelent meg, a cég pedig - Pugacsov ugyancsak 100 milliós befektetése ellenére - 2012 nyarán csődöt jelentett.

A Kommerszant című orosz napilap megjegyezte, hogy Szergej Pugacsov volt tuvai szenátor adatait az Interpol honlapján a legkeresettebb személyek között, piros jelzéssel ellátva közölték. Ez azt jelenti, hogy a körözött személyt megtalálása esetén azonnal le kell tartóztatni.

A tekintélyes orosz politikai-gazdasági újság ugyanakkor hozzátette, hogy Pugacsov sorsa azon múlik, hol, melyik országban találják meg, minthogy minden egyes állam másként viszonyul az orosz kiadatási kéréshez. Ausztriában, Franciaországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban őrizetbe veszik az Interpol által orosz kérésre körözött személyeket, vagy óvadékot kérnek tőlük.

A baltikumi országok és Nagy-Britannia ugyanakkor elutasítják az Oroszország részéről érkező ilyen megkereséseket - nyilatkozta a Kommerszantnak Jurij Gervisz ismert orosz ügyvéd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.