Startégia privatizációk

Őrizetbe vették Németországban az RMDSZ volt ügyvezető alelnökét

A német hatóságok őrizetbe vették Kerekes Gábort, Nagy Zsolt korábbi romániai távközlési miniszter tanácsadóját, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt ügyvezető alelnökét az úgynevezett stratégiai privatizációk ügyének egyik vádlottját.

2014.11.26 14:57MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38

Kerekes Gábor németországi őrizetbe vételéről a bíró számolt be a per szerdai tárgyalásán, és egyben azt is közölte, hogy az úgynevezett stratégiai privatizációk pere december 8-án, a vádlók és a védők záróbeszédeivel, majd az ítélethirdetéssel folytatódik.

A perben mind Kerekes Gábort, mind Nagy Zsoltot bűnszövetkezet létrehozásának vádjával alapfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Kerekes ellen október közepén adtak ki nemzetközi elfogatási parancsot, miután nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetéséhez közeledő per tárgyalásán a legfelsőbb bíróságon.

Ügyvédje arra hivatkozott, hogy védencével nem közölték az ország elhagyásának tilalmát, ő pedig beteg szüleit meglátogatni utazott Németországba. A per októberi tárgyalásán Nagy Zsoltot, Codrut Seres volt román gazdasági minisztert és az ügy több más vádlottját is bírósági felügyelet alá helyezték.

Ez a román büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a vádlottnak időről időre jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen.

A volt kormánytagokat és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit abban találták vétkesnek elsőfokon, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor.

Az alapfokon eljáró bíróság elvetette Nagy Zsolt esetében a hazaárulás vádját. Az ügy fővádlottját, a bolgár Sztamen Sztancsev pénzügyi tanácsadót 11 évre ítélték alapfokon kémkedésért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.