Nem mindegy

Sarkozy törvénnyel különböztetné meg a hetero- és a homoszexuális házasságkötést

Eltörölné a házasság intézményét a homoszexuális párokra is kiterjesztő törvényt Nicolas Sarkozy, ha ismét köztársasági elnöknek választanák a franciák. A volt jobboldali államfő ugyanakkor támogatja az azonos neműek házasságát, de azt külön törvényben szabályozná.

2014.11.16 15:05MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Vlado

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) vezetői posztjára pályázó volt köztársasági elnök egy szombat esti kampánygyűlésen először foglalt állást a 2013-ban elfogadott törvényről, amely kiterjesztette a házasság intézményét az azonos nemű párokra és engedélyezte számukra az örökbefogadást.

"A törvényt az elejétől a végig át kell írni" - mondta Sarkozy. Amikor a tömeg azt kiabálta, hogy "eltörölni", az exelnök jelezte, hogy "így is lehet mondani".

"A homoszexuális szerelmet ugyanakkor társadalmilag el kell ismerni. Engem ez nem sokkol. A bejegyzett élettársi kapcsolat nem elég" - tette hozzá.

A volt elnök szerint ugyanakkor a baloldal azt hiszi, hogy a különbségtétel homo- és heteroszexuálisok között igazságtalanság.

"Én hiszek a másságban. Külön házasságot akarok a homoszexuálisoknak, és külön házasságot a heteroszexuálisoknak, amely tekintetbe veszi a különbséget, mert nem ugyanarról van szó" - hangsúlyozta Sarkozy, de arra nem tért ki, hogy a házasság intézményében mit jelentene a megkülönböztetés. Feltehetően a 2007-es elnökválasztási kampányban felvetett javaslatára utalt, amely egy újfajta polgári szerződés bevezetéséről szólt az azonos párok számára.

Az UMP november 29-én választja meg új elnökét. A másik két jelölt közül, Bruno Le Maire volt miniszter nem törölné el az új törvényt, ha hatalomra kerülne, mert szerinte a homoszexuálisoknak is ugyanolyan joga van a házassághoz, mint a heteroszexuálisoknak. A harmadik jelölt, Hervé Mariton viszont eltörölné a törvényt.

Franciaországban 2013. május 18-án hirdette ki Francois Hollande államfő a homoszexuális párok házasságát engedélyező törvényt, amelyet heves parlamenti vita és milliós utcai ellentüntetések előztek meg. Az első ilyen házasságot 2013. május 29-én kötötték meg Montpellier-ben, azóta több mint hétezer homoszexuális pár kelt egybe a polgármesteri hivatalokban.

A France2 közszolgálati televízió által vasárnap megkérdezett alkotmányjogászok szerint a törvény eltörlése alkotmányellenes lenne, mert az jogfosztást jelentene a jövőbeni azonos nemű párok számára azokhoz képest, akik eddig egybekelhetek.

Az Ifop közvélemény-kutatóintézetnek az Atlantico jobboldali portál által szombaton közzétett felmérése szerint a franciák 68 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát és 53 százalékuk az örökbefogadás engedélyezésével is egyetért.

Az elmúlt másfél évben elsősorban a jobboldali választóknál figyelhető meg változás: a törvény elfogadása előtt, 2013 januárban az UMP szimpatizánsainak csak 33 százaléka támogatta a házasság intézményének kiterjesztését a homoszexuálisokra, jelenleg 58 százalékos ez az arány. Az örökbefogadás engedélyezését másfél évvel ezelőtt a jobboldalon csak 16 százalék támogatta, jelenleg 38 százalék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.