Erősítik a keleti szárnyat

Megérkezett Litvániába a magyar katonák első csoportja

Megérkezett Litvániába annak a 140 főnyi magyar honvédségi alakulatnak az első csoportja, amely hadgyakorlatokon fog részt venni a walesi NATO-csúcstalálkozón a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedéseknek megfelelően.

2014.10.28 19:03MTI
Forrás: Wikipédia

Az első, mintegy 20 főnyi magyar katonai csoport a haditechnikával - több mint 30 szállítóeszközzel és 10 konténerrel - együtt érkezett a balti országba. A század többi része október 30-án érkezik meg a balti államba.

"Litvániának és Magyarországnak a múltban sok történelmi kapcsolata volt, és örülök annak, hogy Magyarország a NATO-tagok közül elsőként reagált a geopolitikai helyzet változásaira és a Walesben elfogadott határozatokra, és annak is, hogy döntést hozott a szárazföldi NATO-erők megerősítéséhez való hozzájárulásról" - idézte Juozas Olekas nemzetvédelmi miniszter szavait a tárca honlapja.

A Delfi észt hírportál jelentése szerint helyi lakosok körében némi riadalmat okozott az idegen katonák megjelenése, először azt hitték, hogy orosz katonák vonulnak át litván területen Oroszországból Kalinyingrad felé. Többen lefényképezték a magyar katonákat és haditechnikát.

A magyar honvédek, akik az év végéig maradnak Litvániában, először a november 2-14. között rendezendő, Vaskard (Iron Sword) fedőnevű hadgyakorlaton fognak részt venni, amelyen 9 NATO-ország 2500 katonája gyakorlatozik.

A magyar katonák egy litván századdal és amerikai századokkal egy zászlóaljnak megfelelő alegységet fognak képezni, amely különféle közös gyakorlatokon és tréningeken vesz részt. Elhelyezési körletük Ruklában lesz, ahol amerikai katonákkal lesznek együtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.