A miniszterelnök és az államfő tömbjei

Elsöprő Európa-párti győzelem az ukrán választásokon

Petro Porosenko Blokkja be is jelentette, hogy kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.

2014.10.27 07:22MTI

Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.

A központi választási bizottság honlapján hétfőre virradóra közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a voksok 21,7 százalékát szerezte meg, míg az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja egy hajszálnyira maradt le mögötte a szavazatok 21,69 százalékával.

A hivatalos részeredmények szerint harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 10,11 százalékával.

Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk a voksok 9,29 százalékával (a pártot a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok alapították). Oleh Ljasko radikális pártja 7,9 százalékot kapott, míg Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza pártja a voksok 6,1 százalékát gyűjtötte össze.

A többi párt nem lépte át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Az első hivatalos részeredményei némi eltérést mutatnak a korábban közzétett exit poll-eredményektől, amelyek még Petro Porosenko államfő tömbjét hozták ki valószínű győztesnek. Abban azonban nincs változás, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta. Petro Porosenko Blokkja be is jelentette, hogy kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.

Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét. Az új ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek majd be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek. A többi mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. Számuk azonban 225 helyett most várhatóan csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.