És tényleg

Zuckerberg kínaiul a kínaiaknak: a Facebook már itt van

A Facebook már itt van Kínában - jelentette ki Mark Zuckerberg Pekingben, utalva arra, hogy a cége kínai vállalatokat népszerűsít a külföldi piacokon. A neves Tsinghua Egyetemen tartott fórumán azonban a közösségi oldal blokkolásának kérdése közvetlenül nem került szóba, helyette csütörtöki sajtóbeszámolók azt emelik ki, hogy a Facebook társalapítója nagyjából fél órán át tudott kínaiul társalogni.

2014.10.23 16:07MTI
Fotó: Wikipédia

Zuckerberg a fórumon kitért azok elől a megjegyzések elől, amelyek utaltak arra, hogy a közösségi oldal - hivatalosan - nem elérhető a kelet-ázsiai országban.

Elmondta viszont, hogy a cég megvetette a lábát Kínában és arra törekszik, hogy a világ "Kínán kívüli része" kapcsolatot találjon ehhez az országhoz és vállalkozásaihoz.

Példaként meg is említette a Lenovo kínai számítástechnikai vállalatot, amely Indiában hirdeti magát a Facebookon. A 30 éves Zuckerberget a napokban beválasztották a Tsinghua közgazdaságtudományi és menedzsmentképző főiskolájának tanácsadó testületébe. Az erről szóló hírt meg is osztotta Facebook oldalán.

Arról is beszámolt, hogy találkozóján a diákokkal a világgal való kapcsolatról, az internet.orgról és a Facebook kezdetének időszakáról esett szó. A tudósítások jelentős terjedelmet szentelnek Zuckerberg érdeklődésének Kína és a kínai nyelv iránt.

Az egyetemi fórumon kérdésre válaszolva elmondta: 2010-ben kezdett el kínaiul tanulni elsősorban azért, mert választottja, Priscilla Chan Amerikában született kínai, akinek a nagymamája csak kínaiul tud és a családban kínaiul beszélnek. Azt is mondta, hogy Kínát nagyszerű országnak tartja és a nyelv elsajátításával többet tud meg a kultúrájáról.

A harmadik ok, amiért a kínai nyelvet választotta, az az - jegyezte meg - hogy szereti a kihívásokat. Mark Zuckerberg, aki négyszer járt már Kínában és több nagyvárost is felkeresett, az internet népszerűsítését célozta meg mostani körútjával, mondván, a világháló "munkalehetőségeket teremt és elősegíti a gazdasági fejlődést".

Megfigyelők úgy vélik, a Facebook vezére okosan egyengeti az utat ahhoz, hogy előbb vagy utóbb a közösségi oldal ismét megnyílhasson a világ legnépesebb országában, egyben legnagyobb piacán, miközben tehetős hirdetőket toboroz.

Az amerikai alapítású közösségi oldalt a Twitterrel együtt a súlyos áldozatokkal járó 2009-es hszincsiangi zavargások óta blokkolják a kínai hatóságok. E közösségi oldalak - csakúgy mint más, elvben elérhetetlené tett lapok - így csak a nagy kínai tűzfal technikai megkerülésével érhetők el a szárazföldi Kínában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.