Ebola fakó

Ebola: másfél millió fertőzött januárra?!

Még csak most robban be igazán a nyugat-afrikai járvány: pár nappal ezelőtt még 6 ezer alatt volt a fertőzöttek száma, ám január végére ez akár a másfél milliót is elérheti. Hogyan és miért?

2014.09.25 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: CDC

Jelenleg is a mostani számít minden idők legnagyobb Ebola-járványának; 2013 decembere és 2014. szeptember 19-e között 5.864 esetet azonosítottak. Az amerikai CDC (Centers for Disease Control and Prevention) jelentése megdöbbentő adatokkal szolgál Sierra Lenoe és Libéria jövőjéről, ha a helyi hatóságok nem járnak el megfelelő módon. De mielőtt számokkal sokkolunk, nézzük meg, miért is nehéz megállítani a járványt!

Az érintett területeken jelentős probléma a helyiek köztisztasági, egészségügyi dolgozókkal szembeni babonás félelme és bizalmatlansága, ami miatt sokan inkább elbújnak, ha fertőzötté válnak, ahelyett, hogy jelentkeznének a kórházakban. Ezzel azonban más, egészséges emberek életét is fenyegetik, akaratlanul is fertőzésveszélynek téve ki őket. A CDC becslése szerint decemberre véget érhetne a járvány, ha a fertőzöttek legalább 70 százaléka karanténba kerülve megfelelő ellátást kapna. Enélkül azonban 30 naponként megháromszorozódik(!) a kezelésre szorulók száma. Az ostobaság öl...

De vissza a számokhoz! A CDC becslése szerint a hónap végére az össze járványgyanús eset meghaladhatja a 20 ezret. Libériában 20 naponta duplázódik a jelentett esetek száma, Sierra Leonéban "csak" 30-40 naponta történik meg ez. Legrosszabb esetben, ilyen tempóval jövő januárra a fertőzöttek száma megközelítheti az 1,4 millió főt. Az amerikai járványügyisek szerint azonban ez elkerülhető lenne megfelelő hatósági fellépéssel és állampolgári viselkedéssel.

A nemzetközi segítség is jól jön, van helye az általuk adott pénznek. Az Egyesült Államok múlt héten jelentette be, hogy mintegy 750 millió dollárt küld az érintett területeknek, illetve 3 ezer katonáját mozgósítja a nyugat-afrikai állapotok helyreállításának előremozdítására. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is támogatásáról biztosította a helyieket, a járványt a nemzetközi békére és biztonságra nézve nagy veszélyként aposztrofálva. Összesen 130 ország ajánlott fel pénzt és/vagy eszközöket, utánpótlást a még mindig 50 százalék körüli mortalitási rátával "dolgozó" ebola ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.