Gyertyát gyújtottak

Több ezer motoros vonult a kézdiszentléleki halálos baleset és önbíráskodás helyszínére

Az augusztus 10-én történt kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt.

2014.09.21 09:45MTI
freedigitalphotos.net/dan

Több ezer romániai motoros vonult szombaton délután Kézdiszentlélekre (Sanzieni), ahol augusztus 10-én halálos kimenetelű motoros baleset és önbíráskodás történt - írta szombaton a maszol.ro portál.

A bukaresti Chopper Academy MC Románia klub által kezdeményezett akcióhoz mintegy harminc romániai motoros klub csatlakozott. A több kilométer hosszú felvonulásban a szervezők becslése szerint mintegy 3500 motoros vett részt.

A szervezők felkérték a résztvevőket, hogy legyen békés, erőszakmentes a felvonulás. A kéréshez mindannyian tartották magukat. A motorosok többsége a leállított motorja elé helyezte a bukósisakját, és gyertyát gyújtott a szentléleki baleset 37 éves áldozata előtt.

A maszol.ro tudósítása szerint a helyszínt negyede annyi csendőr biztosította, mint amennyit a magyarországi Gój Motorosok két tagjának az augusztus végi érkezésekor Kézdiszentlélekre vezényeltek.

A székelyföldi faluba bevonuló motorosokat a hatóságok korábbi tiltása ellenére sorfalat alkotva fogadták, és meg is tapsolták a helybéliek. A motorosok vezetői kijelentették, azért tartották szükségesnek a felvonulást, mert elégedetlenek a kézdiszentléleki balesettel és önbíráskodással kapcsolatos nyomozás ütemével.

Hozzátették, mindaddig megismétlik a motoros felvonulásokat, míg a hatóságok biztosítani tudják, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló esetek nem történhetnek. Az augusztus 10-én történt kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt.

Az eset amiatt került a média figyelmének középpontjába, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen. Motoros fórumokon elterjedt az a hír, hogy az első motoros nem a baleset következtében vesztette életét, hanem meglincselték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.