Ne terjedjen a hír

Időnként lekapcsolják majd Oroszországban az internetet

Az orosz hatóságok azt tervezik, hogy időnként, rendkívüli helyzetekben lekapcsolják az orosz számítógépes rendszert a világhálóról.

2014.09.19 16:52MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/supakitmod

A befolyásos üzleti-politikai napilapnak oroszországi kommunikációs rendszerek működtetőitől, internetszolgáltató cégek, és nem kormányzati szervezetek (NGO) képviselői számoltak be a tervezett lépésekről. Az egyik nagy oroszországi internetszolgáltató név nélkül nyilatkozó munkatársai azt mondták, hogy az orosz hatóságok rendkívüli helyzeteknek tekintenék az országon belüli tömeges tiltakozó akciókat és a katonai műveleteket is. Az orosz nemzetbiztonsági tanács Vlagyimir Putyin elnökletével hétfőn vitatja meg az internetről való leválás lehetőségét.

Az orosz kommunikációs és távközlési minisztérium tisztviselői beszámolnak a testületnek a júniusban tartott gyakorlatokról, amelyek során tesztelték az internet folyamatos működését Oroszország területén, és azt, hogyan akadályozzák meg a "barátságtalan céltudatos lépéseket" - írta a Sanoma csoport lapja, amely a brit Financial Times, valamint az amerikai The Wall Street Journal közreműködésével jelenik meg Oroszországban.

A Vedomosztyi szerint a nemzetbiztonsági tanács ülésén az internet oroszországi hálózatának önállóságát célzó döntéseket hoznak majd, és határoznak az orosz rendszer a számítógépes világhálóról való lekapcsolásáról. Egy internetszolgáltatónál elmondták, hogy a lekapcsolás műszaki kivitelezése lassú és nagyon bonyolult, de a kormányzati tisztviselők 2015 elejére már készen akarják látni a megoldást.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács arról is tárgyalni fog, hogy az állam ilyen esetekben átvenné az internetes tartománynevek (domainek) adminisztrációjának feladatát. Jelenleg Oroszországban ezzel egy társadalmi szervezet foglalkozik, az úgynevezett "nemzeti internet-domain koordináló központ".

A Vedomosztyinak nyilatkozó szolgáltató cég egyik munkatársa azt mondta, az orosz állam meg akarja védeni az országos rendszert attól, hogy az Egyesült Államok elszigetelhesse a világhálótól. Washington elvileg lekapcsolhatja Oroszországot az Internet Protocol (IP)-cím rendszerről, amelyet a számítógépek azonosítására használnak. A rendszert működtető Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) vállalatot az amerikai kormány megbízásából hozták létre. Moszkva azt szeretné, ha egy orosz hatósági szerv is képes lenne az IP-címek kiosztására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.