Másik túrázó fedezte fel

Négy éve eltűnt túrázó maradványaira bukkanhattak az Olümposzon

A nő testét véletlenül fedezte fel vasárnap egy másik túrázó, aki azonnal értesítette a hatóságokat. A tetemet az egyik túraútvonal alatt találták meg.

2014.09.15 19:07MTI
freedigitalphotos.net/Simon Howden

Egy négy évvel ezelőtt eltűnt francia túrázó maradványait találhatták meg a hét végén Görögország legmagasabb hegyén, a mitikus Olümposzon.

A speciális mentőegységek, tűzoltók és önkéntesek kutatása nyomán előkerült dokumentumok szerint valószínűleg annak a 37 éves francia nőnek a maradványaira bukkantak, aki 2010. szeptember 30-án tűnt el, miután kirándulni indult a híres észak-görögországi hegyre.

A görög állami hírügynökség közlése szerint a nő testét véletlenül fedezte fel vasárnap egy másik túrázó, aki azonnal értesítette a hatóságokat. A tetemet az egyik túraútvonal alatt találták meg.

Annak idején heteken át kutattak a nő után: egy több mint hatvan tagú mentőcsapat is vett részt a keresésben.

A boncolási eredmények fogják megadni a végső választ arra, hogy valóban az eltűnt nő maradványait találták-e meg, illetve a halál körülményeire is rávilágíthatnak - olvasható a görög ekathimerini.com internetes hírportálon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.