29 éves csecsen férfi

Iszlám szélsőségest fogtak el Ausztriában

Őrizetbe vettek egy feltételezett iszlám szélsőségest az alsó-ausztriai Heidenreichsteinben.

2014.09.02 18:35MTI
Freedigitalphotos patrisyu

A 29 éves csecsen férfit szombaton fogták le, nem sokkal azelőtt, hogy kiutazott volna Ausztriából. Azzal gyanúsítják, hogy csatlakozni akart a Szíriában harcoló iszlám szélsőségesekhez. Az ügyészség közlése szerint a férfit kedden vizsgálati fogságba helyezték.

A férfi feltehetőleg 2013-ban már részt vett szíriai harcokban az iszlamista szélsőségesek oldalán. 2013 decemberében orvosi kezelésre Ausztriába utazott és menedékjogot kért ott. Kérvényét első fokon elutasították, ez ellen panaszt nyújtott be. A helyi ügyészség szóvivője elmondta: a férfi ellen eljárás folyik terroristaszervezetben való részvétel miatt, ami az osztrák törvények szerint egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter az eset kapcsán úgy nyilatkozott: a terrorizmusellenes osztrák akciók sikere azt bizonyítja, hogy a szélsőségesek nem találhatnak menedéket Ausztriában. "Nem egy népcsoport, vagy a menekültek vagy az iszlám ellen küzdünk, hanem a dzsihadisták ellen" - fogalmazott a miniszter.

Augusztus végén Burgenlandban kilenc, majd Karintia tartományban további öt feltételezett iszlám szélsőségest vettek őrizetbe az osztrák hatóságok. A feltételezés szerint csatlakozni akartak a Szíriában harcoló kormányellenes iszlamista szélsőségesekhez. A gyanúsítottak mindegyike menekült jogállással rendelkezett Ausztriában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.