Kiadott utaslista

Könnyebb lesz bevonni a brit terror-gyanúsítottak útlevelét

A brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat a jövőben törvény kötelezi majd utaslistáik előzetes bemutatására.

2014.09.02 01:25MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/photostock

Könnyebb lesz a határon bevonni azoknak a brit állampolgároknak az útlevelét, akik a hatóságok gyanúja szerint terrorcselekmények elkövetése végett akarnak külföldre utazni, vagy azért, hogy ott terrorszervezetekhez csatlakozzanak - közölte hétfőn a brit miniszterelnök.

David Cameron, aki a kormány terrorellenes szigorító intézkedési terveit ismertette az alsóházi képviselőkkel, kijelentette azt is, hogy a brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat a jövőben törvény kötelezi majd utaslistáik előzetes bemutatására.

Cameron szerint útlevél "nem jár mindenkinek automatikusan", ám jelenleg a brit bűnüldöző hatóságoknak csak korlátozott lehetőségeik vannak arra, hogy a határátkelőknél feltartóztassák azokat, akikről terrorcselekmények elkövetésének szándékát gyanítják.

Ezért a brit kormány olyan "konkrét és célzott" törvénymódosítást terjeszt elő, amely felruházza a hatóságokat az útlevelek helyszíni lefoglalásának jogával ilyen esetekre. A rendőrség átmeneti jelleggel vonhatná be a gyanús utasok úti okmányait, arra az időre, amely alatt a szükségesnek ítélt biztonsági ellenőrzések elvégezhetők - mondta a brit kormányfő.

Cameron szerint azonban nemcsak a terrorcselekmények szándékával gyanúsíthatók kiutazását kell megakadályozni, hanem azoknak a beutazását is, akik külföldön szélsőséges fegyveres csoportok soraiban harcolnak.

A többes állampolgárságú, vagy honosított brit állampolgárok esetében már most is lehet élni az állampolgárság megvonásának lehetőségével, a csak brit állampolgárságú gyanúsítottakkal szemben azonban nem, mivel a vonatkozó brit és nemzetközi törvények tiltják, hogy a brit hatóságok bárkit hontalanná tegyenek. Vannak azonban más jogi lehetőségek, és ezeket a brit kormány pártközi egyeztetések útján kívánja feltárni - mondta Cameron. Hozzátette ugyanakkor: a kormány már döntött a polgári repülés biztonságát szolgáló, világszerte jó ideje alkalmazott intézkedések törvényerőre emeléséről. Ennek jegyében a jövőben jogszabály kötelezi majd a légitársaságokat a brit hatóságok által repülési tilalommal sújtottak listájának figyelembe vételére. Emellett a légitársaságoknak a készülő törvény alapján információt is kell szolgáltatniuk utaslistáikról, és végre kell hajtaniuk a brit kormány által megkövetelt biztonsági szűréseket.

Ha a légitársaságok erre nem hajlandók, járataik nem szállhatnak le Nagy-Britanniában - mondta hétfői parlamenti tájékoztatójában a brit miniszterelnök. Az új szigorítási tervek bejelentésének előzményeként a brit kormány pénteken a második legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültség szintjét.

Az intézkedés értelmében az ötfokozatú brit készültségi rendszerben az addigi "jelentős" helyett a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a "kritikus", amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket. Theresa May brit belügyminiszter a készültségi fokozat emeléséhez fűzött nyilatkozatában mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Londonnak jelenleg ilyen konkrét értesülései nincsenek; az intézkedést a szíriai és az iraki fejlemények indokolják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.