Iszlám Állam

Németország halálos fegyvereket is szállít a kurdoknak

Németország katonai felszerelés mellett az élet kioltására alkalmas fegyvereket is szállít Irakba az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló kurd erőknek.

2014.08.31 21:01MTI
freedigitalphotos.net/tongdang

Az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók beszámolója szerint a kormány döntése alapján a következő napokban Milan típusú kézi páncélelhárító fegyvereket, gépkarabélyokat és lőszert szállítanak a kurdoknak, a korábban ígért felszerelések - köztük járművek, sisakok és aknakereső berendezések - mellett.

A berlini vezetés hosszas mérlegelés után határozott, szakítva azzal az elvvel, hogy Németország nem szállít halálos fegyvert háborús övezetbe. A döntést azzal indokolják, hogy az IÁ előretörése az egész közel-keleti régiót veszélyezteti.

Hangsúlyozzák, hogy a döntés nem precedensértékű. Angela Merkel kancellár hétfőn a törvényhozás alsóháza, a Bundestag előtt indokolja a kormány döntését. Ezt a helyzet súlyossága miatt teszi, annak ellenére, hogy nem köteles külön magyarázatot adnia a Németország és más államok közti fegyverkereskedelmet szabályozó előírások hatálya alá tartozó ügyletre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.