"Része a német történelemnek"

Németország ötven évre bérbe veszi a prágai Lobkovic-palotát

A palota, mint a nyugatnémet nagykövetség székhelye, 1989-ben történelmi események színhelye volt

2014.08.27 20:35MTI
Forrás: Wikipedia

Németország eredetileg meg akarta venni a 18. századi barokk épületet, amely ma a német diplomáciai képviselet székhelye, de a felek nem tudtak megegyezni az árban. A kompromisszumos megoldást mindkét fél sikernek minősítette.

"Ez jó példája annak, hogy ma lényegében mindenben meg tudunk egyezni" - jelentette ki közös sajtótájékoztatójukon a két ország külügyminisztere, Lubomír Zaorálek és Frank-Walter Steinmeier.

A Lobkovic-palota korábban Nyugat-Németország (az NSZK) diplomáciai képviseletének épülete volt. 1989 augusztusában-szeptemberében több ezer keletnémet állampolgár menekült a nagykövetség területére, hogy kikényszerítse Nyugatra engedését. Szeptember vége felé a helyzet kezdett kritikussá válni. Kelet-Németország végül meghátrált, szabad utat adott állampolgárainak a másik német államba való távozásra az NDK területén keresztül. Ezt a hírt személyesen Hans-Dietrich Genscher akkori nyugatnémet külügyminiszter jelentette be szeptember 30-án a nagykövetség épületének erkélyéről.

"Ez az épület számunkra komoly jelkép, része a német történelemnek" - indokolta a vásárlási szándék legfőbb okát korábban a német külügyminisztérium.

A Lobkovic-palota 1703 és 1707 között épült, a csehországi barokk építészet egyik remeke. A palotához tartózó park az egyik legnagyobb kiterjedésű és legszebb barokk park Prágában.

Steinmeier bejelentette, hogy ősszel, a prágai események 25. évfordulóján Genscherrel együtt újra Prágába látogat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.