Összefogás

NYT: Titokban bombázták a líbiai iszlamistákat

Az Egyesült Arab Emírségek harci gépei egyiptomi területről egy hét leforgása alatt titokban két ízben is csapást mértek a Tripoli bevételéért az iszlamista oldalon harcoló milíciákra.

2014.08.26 07:00MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/hin255

Négy vezető amerikai kormánytisztviselőre hivatkozva helyi idő szerint hétfőn írta ezt internetes kiadásában a The New York Times (NYT).

A lap szerint a légitámadásokról Washingtont nem tájékoztatták, holott mindkét ország az Egyesült Államok szövetségese. Az egyiptomi-emirátusi katonai fellépés indulatokat váltott ki az amerikai diplomatákból, és hangsúlyozták, hogy az ENSZ és a nyugati államok a konfliktus békés rendezésén fáradoznak. A csapások ráadásul a kívánt hatással ellentétesnek bizonyultak, mert az iszlamistáknak sikerült bevenniük Tripoli repülőterét.

A légicsapások tényét Egyiptom hivatalosan cáfolta az amerikai diplomatáknak, és az emírségek külügyminisztere is szóbeszédnek minősítette ezeket egy sajtónyilatkozatában. A támadások első hulláma az amerikai lap szerint múlt hétfő hajnalban Tripoliban, a második pedig a szombati korai órákban a líbiai fővárostól délre lévő célpontok ellen irányult.

A NYT szerint nem ez volt a két ország első közös akciója Líbiában. A lap amerikai kormányforrásból úgy értesült, hogy az elmúlt hónapokban egy Egyiptomból induló, feltehetően túlnyomórészt emírségbeli tagokból álló kommandó megsemmisített egy iszlamista tábort Líbia keleti részén.

Az akciók egyértelműen azt jelzik, hogy élesednek az ellentétek az "arab tavasz" lázadásai nyomán új erőre kapott politikai iszlám hívei és ellenfeleik, a régi vágású autokraták között.

Amióta az egyiptomi hadsereg tavaly júliusban megdöntötte az ország iszlamista elnökét, Kairó és Abu-Dzabi összefogott annak érdekében, hogy a térség országaiban meggyengítse az iszlamisták előretörését. Törökország és Katar eközben a Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó csoportokat támogat. A lap szerint az egyiptomi-emirátusi légicsapások azt jelzik, hogy a két ország Líbiában a helyi erők anyagi támogatásáról áttért a közvetlen katonai beavatkozásra.

Az Egyesült Államok és négy európai szövetségese, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország közös közleményben ítélte el hétfő este a "líbiai harcok és erőszakcselekmények" kiterjedését, és követelték, hogy az észak-afrikai ország folytassa a "demokratikus átmenetet". A nagyhatalmak - utalva az állítólagos egyiptomi-emírségekbeli akciókra - egyúttal elítélik a Líbiában történő "külső beavatkozást, mert az csak súlyosbítja az ország megosztottságát". Felszólítják a líbiai átmeneti kormányt, a parlamentet és minden jelentős hatalmi tényezőt, hogy azonnal kössenek tűzszünetet, és "építő módon vegyenek részt a líbiai demokratikus folyamatban".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.