Négy per van folyamatban

Ismét elnapolták Murszi börtönkitörési perét

Ismét elnapolták Mohamed Murszi tavaly nyáron tisztségéből elmozdított államfő perét hétfőn, amelyben a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom számos vezetőjével együtt azzal vádolják, hogy a 2011-es forradalom kaotikus első napjaiban külföldi segítséggel kitört börtönéből.

2014.08.18 20:16MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38

A hétfői tárgyaláson szemtanúk egyebek mellett azt részletezték a bíróság előtt, miként hajtottak ismeretlenek egy kotrógéppel a börtön falába, hogy azon lyukat ütve szabadítsák ki a rabokat. Arról is beszámoltak, hogy a támadás alatt álarcos fegyveresek végeztek a börtönőrökkel.

Murszinak és több társának állítása szerint helyi lakosok menekítették meg őket, a Hamász pedig tagadja, hogy részt vett volna az akció megszervezésében. A tárgyalás augusztus 23-án folytatódik.

Az összesen 131 gyanúsított az ügyészség szerint megrongált és felgyújtott több börtönt, gyilkosságot, illetve emberölési kísérletet követett el, s kifosztotta a büntetés-végrehajtási intézetek fegyverraktárait.

A vádlottak emellett állítólag segítettek a Gázai-övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet, a libanoni Hezbollah síita milícia és a Muzulmán Testvérek egyéb tagjainak, illetve számos köztörvényes bűnözőnek abban, hogy megszökjenek a fogságból.

Az iszlamista exelnök megbuktatása óta Kairó és a Hamász között hűvös viszony uralkodik. Időközben az 1980-as évek végén a Muzulmán Testvériség palesztinai szárnyaként létrejött szervezet minden tevékenységét betiltották Egyiptomban.

Murszi ellen jelenleg négy per is folyik, egyebek mellett kémkedés és emberölésre való felbujtás miatt. A négy vádból három esetében akár halálbüntetésre is számíthat. Vasárnap a kémkedés miatt ellene indított eljárást szeptember 14-ére halasztották el.

Ebben a perben Murszit és a testvériség legfőbb vezetőit azzal vádolják, hogy a Hamásszal és a Hezbollahhal szövetkezve terrorcselekményeket akartak végrehajtani Egyiptomban. Ugyancsak hétfőn London tagadta azon sajtóértesüléseket, amelyek szerint a brit kormány késlelteti egy, a Muzulmán Testvériség ügyében végzett vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatalát.

Áprilisban David Cameron miniszterelnök azzal bízta meg Nagy-Britannia szaúdi nagykövetét, folytasson vizsgálatot a testvériség elleni vádakról, amelyek szerint az iszlamista szervezet szélsőséges csoportokkal áll kapcsolatban.

Az Egyiptomban tavaly betiltott mozgalom vezetői közül sokan Londonba helyezték át tevékenységük székhelyét. A vizsgálatot azzal a céllal indították, hogy kiderüljön, veszélyezteti-e a szervezet a brit nemzetbiztonságot.

A Financial Times című brit napilap egy vasárnap megjelent cikke szerint az említett jelentés elkészítői nem találtak arra utaló jeleket, amelyek a testvériség tagjait terrorcselekményekkel hoznák összefüggésbe. A lap szerint London közel-keleti partnereinek reakciójától tartva pár hétre befagyasztotta a dokumentum publikálását.

A Muzulmán Testvériséget Egyiptomban is és Szaúd-Arábiában is terrorcsoportnak nyilvánították a hatóságok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.