Iszlám Állam

Németország humanitárius segélyt küld Irakba

Péntek hajnalban négy német katonai szállító repülő száll fel egy Schleswig-Holstein tartománybeli támaszpontról.

2014.08.14 22:48MTI

Németország humanitárius segélyt küld Irakba a Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet által elüldözött menekültek támogatására, a Bundeswehr - a német hadsereg - szállító repülőgépei pénteken indulnak.

A ZDF közszolgálati televízió csütörtöki jelentése szerint péntek hajnalban négy német katonai szállító repülő száll fel egy Schleswig-Holstein tartománybeli támaszpontról. A gépek Törökország érintésével jutnak el Irakba, sátrakat, orvosi felszerelést és élelmiszert, összesen 36 tonna segélyt szállítanak a menekülteknek.

Ursula von Der Leyen védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy Németország a humanitárius segélyezés mellett az IÁ ellen harcoló erőket is támogatja, de nem fegyverrel és lőszerrel, hanem katonai felszereléssel, egyebek között páncélozott járművekkel, golyóálló mellényekkel és aknakereső berendezésekkel.

A pénteki szállítmány nem tartalmaz katonai felszerelést, ugyanakkor kedd óta változóban van a kormány álláspontja a fegyverszállításokról. Először a külügyminiszter, és csütörtökön már a kancellár is jelezte, hogy az IÁ előretörése miatt a kormány szakíthat azzal az az alapelvvel, hogy Németország nem szállít fegyvert háborús övezetbe.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a ZDF-nek nyilatkozva szerdán azt mondta, hogy a "különleges helyzet" miatt "nem zárható ki" a IÁ ellen harcoló kurdok és az iraki hadsereg támogatása fegyverekkel.

Angela Merkel kancellár pedig egy pénteken - a Hannoversche Allgemeine Zeitung című lapban - megjelenő interjúban az előzetesen közölt részletek szerint azt mondta, hogy a kormány "szükség esetén kihasználja azt a mozgásteret, amelyet hadiipari exportra vonatkozó jogi és politikai keretek biztosítanak". Merkel ezzel Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter egy kijelentésére utalt, miszerint jogi értelemben nincs akadálya annak, hogy Németország fegyvereket juttasson az iraki hadseregnek.



Az EU-ban a tagországok maguk dönthetnek arról, szállítanak-e fegyvereket az iraki kurdoknak. Diplomáciai források szerint azért nincs közös uniós fellépés, mert több tagállam ellenzi a fegyverszállítást.

Az IÁ június óta jelentős területeket foglalt el Irak nyugati és északi részén, és egyre komolyabb fenyegetést jelent az iraki Kurdisztán autonóm tartományra, amely eddig a béke és a stabilitás szigete volt a hosszú ideje vallási erőszak sújtotta országban.

Az ENSZ becslései szerint eddig másfél millió iraki menekült el otthonából az IÁ offenzívája miatt. A világszervezet szerdán a legmagasabb, harmadik fokozatú humanitárius katasztrófának minősítette az iraki helyzetet, és további segélyeket ígért az ország lakosságának.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.