A Nagy Testvér mindent megfigyelt

India: elfogadhatatlan az NSA által végzett megfigyelés

"Nagyon dühösek lettek az emberek, amikor ezek az értesülések megjelentek az indiai sajtóban."

2014.07.31 22:42MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/basketman

Elfogadhatatlan, hogy egy szövetségest megfigyeljenek – jelentette ki csütörtökön Szusmá Szvarádzs indiai külügyminiszter az indiai látogatáson tartózkodó amerikai kollégájának, John Kerrynek, azokkal az állításokkal kapcsolatban, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a jelenlegi indiai kormánypártot is megfigyelte.

"Felvetettem ezt a kérdést, és azt is közöltem velük, hogy nagyon dühösek lettek az emberek, amikor ezek az értesülések megjelentek az indiai sajtóban" – mondta Szusmá Szvarádzs a két külügyminiszter közös újdelhi sajtótájékoztatóján. "Azt is megmondtam: ha baráti országnak tartjuk egymást, elfogadhatatlan, hogy az egyik ország a másik ellen kémkedjen" – tette hozzá a miniszter.

Egy, a The Washington Post című amerikai napilapban egy hónapja közzétett titkos dokumentum szerint a Bharatíja Dzsanata Párt még ellenzéki pártként 2010-ben a NSA engedélyezett célpontjai között szerepelt. Újdelhi a közlést követően a külügyminisztériumba kérette az amerikai nagykövetet, hogy kifejezze tiltakozását. John Kerry az újságírók előtt kijelentette, hogy "nyilvánosan nem vitatnak meg hírszerzési kérdéseket".

Hangsúlyozta, hogy Barack Obama elnök minden korábbinál nagyobb erőfeszítéseket tett az amerikai titkosszolgálatok feletti felügyelet biztosítására. Elismerte, hogy a tárgyalásokon szó volt az amerikai megfigyelésről, és biztosított arról, hogy a két ország titkosszolgálata igyekszik minden vitás kérdést megoldani. John Kerry látogatása, amely során pénteken találkozik Narenda Modi új indiai kormányfővel, a két ország között az elmúlt hónapokban hűvössé vált viszony javítását célozza.

Kerry reményét fejezte ki, hogy sikerül megoldani az India és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) közötti, a kereskedelemkönnyítő intézkedésekről szóló szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseket, bár a megállapodás ratifikálására megszabott határidőig csak néhány óra maradt hátra Kerry látogatásakor. India ragaszkodik ahhoz, hogy a kereskedelemkönnyítő megállapodás aláírásáért cserébe a tervezettnél korábban kössenek meg egy másik, a WTO-szabályok által engedélyezett mértéken túli élelmiszer-tárolásra és mezőgazdasági támogatásra vonatkozó megállapodást. Az új indiai kormány szerint a kért élelmiszer-tárolási és támogatási intézkedések a szegények helyzetét javítanák.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.