A főváros déli része gyakorlatilag csatatérré vált

Időleges tűzszünetet kötöttek Tripoliban

Időleges tűzszünetet kötöttek a tripoli repülőtér feletti ellenőrzésért harcoló fegyveres csoportok szerdán, a líbiai parlament pedig rendkívüli ülésre készül.

2014.07.30 21:55MTI
Forrás: Wikipedia

"Közvetítőknek sikerült meggyőzniük a milíciákat arról, hogy szüntessék be a harcokat, legalább időlegesen. Tárgyalóasztalhoz próbáljuk ültetni őket, reméljük, beleegyeznek" - közölte a líbiai kormányszóvivő a tripoli fegyvernyugvással kapcsolatban.

A líbiai főváros repteréért nagyjából két hete folynak harcok iszlamista és szekuláris fegyveres csoportok között. Korábbi jelentések szerint az összecsapásokban mintegy száz ember vesztette életét, és a főváros déli része gyakorlatilag csatatérré vált. A harcoló felek egyebek mellett Grad rakéta-sorozatvetőket és tüzérséget is bevetettek egymás ellen.

A mostani fegyvernyugvásba azért egyeztek bele, hogy a tűzoltóság megpróbálhassa eloltani azt a hatalmas tüzet, amely a reptér mellett lévő, Tripolit is kiszolgáló üzemanyag-tárolót ért találat miatt csapott fel.

Szintén szerdán a június 25-én megválasztott parlament egy tagja közölte az AFP hírügynökséggel, hogy szombaton rendkívüli ülést tart a törvényhozás a viszonylag nyugodt Tobruk városában. Az egy hónapja mindössze 18 százalékos részvétel mellett megválasztott parlament eredetileg augusztus 4-én ült volna össze, Bengáziban, ahol szintén heves harcok folytak az elmúlt napokban.

Az ország második legnagyobb városában legalább 75 ember meghalt szerdán, amikor a Bengázi Forradalmárok Súratanácsa nevű iszlamista milícia sikeres támadást intézett a líbiai hadsereg különleges erőinek ottani főhadiszállása ellen.

Az iszlamista és szekuláris erők között azután indultak harcok, hogy Halifa Haftár lázadó tábornok hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, arra hivatkozva, hogy a gyenge kormány képtelen rendet tenni az országban. A tábornokot a líbiai hadsereg számos egysége támogatja, köztük a különleges erők is.

A kormány 2011 óta nem volt képes ellenőrzése alá vonni az ország egészét, illetve hadsereget szervezni a forradalom során verbuválódott fegyveres csoportokból.

Az erőszak miatt Franciaország szerdán bezárta líbiai nagykövetségét, és bejelentette, hogy 55 francia és hét brit állampolgárt evakuáltak. Korábban számos európai ország arra szólította fel polgárait, hogy hagyják el Líbiát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.