Csou Jung-kang a belbiztonságért felelt

Csúcsvezető áll a kínai bíróság elé

Az utóbbi évtizedek legnagyobb korrupciós perére készülnek Kínában.

2014.07.29 15:05MTI
Freedigitalphotos KEKO64

Csou Jung-kang a kommunista párt legszűkebb csúcsvezetésének volt a tagja, a belbiztonságot és az igazságszolgáltatást felügyelte - ügyének nyilvánossá és hivatalossá tételét a hasonló esetek szóhasználatával tudósította az állami Hszinhua hírügynökség, vagyis ügyében "súlyos fegyelemsértés" miatt indult nyomozás, amelyet a párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága fog lefolytatni, "összhangban a Kínai Kommunista Párt alkotmányával és a vonatkozó rendeletekkel".

A 72 éves politikus aktái már minden bizonnyal "hegyekben" állnak, hiszen hónapok óta nyílt titok volt, hogy előbb-utóbb őt is eléri a párt, illetve az állami igazságszolgáltatás, a környezetéből egyre több embert vontak vizsgálat alá.

A hírhedten keménykezű Csou 2012 novemberéig volt a kommunista párt politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, s a nyugalomba vonulását követő évben már híre ment, hogy korrupció, hatalommal való visszaélés miatt vizsgálódnak körülötte. Ennek hivatalos bejelentéséig azonban sokáig vártak, a szóbeszéd ellenére ügyének nyílt firtatása tilos volt.

Csou hosszú éveket töltött az olajiparban, az 1990-es években az állami olajipari óriás, a China National Petroleum Corporation csúcsán is állt, majd Szecsuan tartomány párttitkára lett. Megkapta az államtanácsosi rangot is, és vezette a közbiztonsági tárcát, mielőtt a párt csúcsszervében ugyanennek a területnek a felügyeletével öt évre, a kommunista párt legutóbbi kongresszusáig megbízták.

Megfigyelők szerint az új Kína fennállása, vagyis 1949 óta Csou a legmagasabb beosztású kínai politikus, akit korrupciós vádakkal hurcolnak meg. Úgy tudni, hónapok óta gyakorlatilag házi őrizetben várja sorsát; két titkárát és egy volt biztonsági emberét már korábban elfogták és kenőpénzek elfogadásáért eljárás alá vonták.

A kínai pártfőtitkár, államelnök Hszi Csin-ping nem sokkal főtitkárrá választása után kijelentette, hogy a korrupcióellenes harcban nem lesznek tekintettel a beosztási, hatalmi szintekre, mint fogalmazott, a "legyekre és a tigrisekre" egyaránt lecsapnak. Az elmúlt másfél évben jó néhány magas beosztású káder, párt- és állami vezető is megbukott, de a folyamatok elemzői nem voltak biztosak abban, hogy Hszi átlépi-e azt a bizonyos határt, s a korábbi hallgatólagos egyezséget megszegve engedélyt ad-e az állandó bizottság visszavonult tagjai közül bárkinek is a felelősségre vonására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.