Mérlegelés

Maláj utasszállító: eltűnt utasok és testrészek

Leírhatatlan, amit Ukrajnában találtak: emberi testrészek, kisebb és nagyobb darabok, némelyik megégve. A holland rendőrség szerint kevés az esély arra, hogy az összes holttest előkerül.

2014.07.28 19:11MTI

Nincs rá semmilyen biztosíték, hogy megtalálják a Kelet-Ukrajnában közel két héttel ezelőtt lezuhant maláj utasszállító összes áldozatának holttestét és személyes tárgyait - jelentette ki hétfőn a hollandiai rendőrség vezetője.

"Szeretném, ha kezességet vállalhatnék érte, hogy minden földi maradvány és minden személyes tárgy visszakerüljön, de úgy gondolom, erre nem túl nagy az esély" - mondta Gerard Bouman a hágai parlament hétfői ülésén.

A rendőrfőnök kijelentette: nem tudja pontosan, hogy eddig hány áldozat holttestét sikerült megtalálni. Hollandia a tragédia óta 228 koporsót vett át, Bouman azonban kiemelte, hogy egy koporsó nem feltétlenül egy áldozathoz tartozik.

"Leírhatatlan, amit találtunk Ukrajnában, tényleg borzalmas. Emberi testrészek, kisebb és nagyobb darabok, bizonyos részek meg vannak égve" - tette hozzá.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői csoportja, valamint egy, holland és ausztrál rendőrökből és törvényszéki szakértőkből álló küldöttség hétfőn megpróbált eljutni a maláj repülőgép katasztrófájának helyszínére, ez azonban biztonsági okok miatt nem sikerült.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata július 17-én zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember, többségében holland állampolgár, életét vesztette. A földi maradványok Hollandiába szállítását múlt szerdán kezdték meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.