Nagy változások

Lemondott a kormányfő Peruban

Elfogadta René Cornejo perui kormányfő lemondását Ollanta Humala államfő és a távozó miniszterelnök helyére az eddigi munkaügyi minisztert, Ana Jarát jelölte ki.

2014.07.23 08:44MTI
youtube.com

A leköszönő miniszterelnök a közvetlen környezetét érintő politikai botrány nyomán döntött a távozás mellett. Egyik tanácsadóját az a vád érte, hogy pénzt ajánlott Cornejo egyik politikai ellenfelének lejáratásáért cserébe. Az államfő a történtek napvilágra kerülését követően leszögezte: az "ilyen típusú gyakorlat" kormányában nem megengedett.

Humala 2011. júliusi hivatalba lépése óta Ana Jara már a hatodik kormányfő. A 46 éves ügyvédnő egyben Peru történetének harmadik női miniszterelnöke.

Humala jelentősen csökkenő népszerűsége miatt június végén már változtatott kormánya összetételén: leváltotta külügy-, belügy-, valamint a közlekedésért felelős miniszterét.

A három éve megválasztott államfő népszerűségi mutatója júniusban mindössze 21 százalékon állt. A felmérések szerint az ásványkincsekben gazdag dél-amerikai ország lakossága leginkább a bűnözés és a korrupció miatt elégedetlen a politikai vezetéssel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.