A maláj gép áldozataiért

Hollandiában nemzeti gyászt rendeltek el

Több mint 50 év után újra nemzeti gyászt hirdettek szerdára Hollandiában a malajziai repülőgép ukrajnai katasztrófája miatt. A 298 halálos áldozat közül 193 holland állampolgár volt.

2014.07.23 08:33MTI

Mark Rutte miniszterelnök rendelete értelmében az összes állami és önkormányzati hivatal, valamint diplomáciai és kereskedelmi képviselet épületén félárbocra eresztik a nemzeti zászlót.

A tervek szerint délután négy órakor országszerte egyperces néma csenddel emlékeznek meg a repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatairól. Megközelítőleg akkor érkezik meg a hollandiai Eindhovenbe az a két katonai repülőgép, amelynek fedélzetén a katasztrófa áldozatainak maradványait szállítják haza.

Eindhovenben Vilmos Sándor holland király, Maxima királyné és a kormányfő jelenlétében tartják meg a központi gyászszertartást. Az eseményen az áldozatok hozzátartozói mellett ott lesznek azoknak az országoknak a képviselői is, akiknek állampolgárai a lezuhant repülőgépen utaztak. Rutte miniszterelnök kedden azt mondta, országa számára a legfontosabb az, hogy a holland állampolgárok maradványait hazahozzák. Az azonosítás Hilversumban, a katonai bázison történik majd.

Hollandiában legutóbb több mint ötven évvel ezelőtt hirdettek nemzeti gyászt, amikor meghalt Vilma királynő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.