Ezrek az utcákon Európában

Tüntetések Izrael ellen és mellett

Amszterdamban mintegy 3 ezren vonultak az utcákra a palesztinok támogatására, és azt követelték, hogy Izrael hagyja abba a véres támadást.

2014.07.20 20:56MTI
freedigitalphotos.net/tongdang

A felvonulók között arabok és európaiak is voltak. A Rijksmuseum előtt gyűltek össze, majd a város központjába mentek. Felirataikon az "állítsák le a háborút" és "Izrael háborús bűnös" szöveg szerepelt. Incidens nem történt. Párizs egyik külvárosában , Sarcelles-ben a tüntetési tilalmat megszegő fiatalok autókat szemetes tartályokat gyújtottak fel.

Egy zsinagógánál zsidó fiatalok gyűltek össze vasbotokkal felfegyverkezve az épület védelmében. Manuel Valls miniszterelnök a Párizs térségében 72 éve tartott deportálások évfordulóján, egy megemlékezésen kijelentette: nem engedi meg, hogy konfliktus törjön ki az ország zsidó és muzulmán lakosai között. Bécsben 11 ezren tüntettek a gázai katonai offenzíva ellen.

Néhányan azonban a hőség miatt összeestek, mert jelentős részük hithű muzulmán volt, akiknek a ramadán miatt nap közben sem enniük sem inniuk nem volt szabad. A tömegben sok palesztin és török zászlót lehetett látni. Grazban és Linzben az előz nap voltak hasonló tüntetések pár száz résztvevővel.

Londonban az izraeli nagykövetségnél gyűltek össze több százan izraeli zászlókkal és az országot támogató feliratokkal. Az egyiken az állt, hogy a Hamász radikális palesztin mozgalom sértette meg a tűzszünetet, és háborús bűn minden egyes rakéta kilövése Izraelre.

A brit cionista szövetség nyilatkozata szerint a Gázai övezetből napokon át tartó támadások után támogatni kell Izrael jogát az önvédelemre. Előző nap a szervezők szerint több tízezres tüntetés volt Londonban a palesztinok mellett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.