Iraki lázadás

Halálos fenyegetések - szinte az összes keresztény elmenekült Moszulból

Tömegével menekültek el a keresztények Irak egyik legrégebbi keresztény városából, a szélsőséges szunnita fegyveresek halálos fenyegetései miatt vasárnapra alig néhányan maradtak a huszonötezres közösségből Moszulban.

2014.07.20 15:37MTI
freedigitalphotos.net/africa

Núri al-Máliki, Irak miniszterelnöke bűntettnek minősítette az üldözést, amely - szavai szerint - kétség kívül felfedte a fegyveresek terrorista természetét.

Máliki felszólította a világot, hogy lépjen fel egységesen ellenük. Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek elmondta, hogy a keresztény családok úton vannak a szomszédos kurd területekre, például sokan Dohuk és Erbíl városába igyekeznek. Hozzátette: Irak történelmében először fordul elő, hogy nem maradt számottevő keresztény közösség Moszulban.

Szemtanúk elmondása szerint a Moszult elfoglaló és Iszlám Állam (IÁ) néven "kalifátust" kikiáltó Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita terrorszervezet a muzulmán mecsetek hangszóróin és röplapokon keresztül szólította fel a keresztényeket, hogy szombatig hagyják el a várost vagy térjenek át az iszlám hitre és fizessenek különadót.

Az egyik röplapon az olvasható, hogy amennyiben vonakodnak megtenni mindezt, "semmi mást nem kínálhatnak nekik, csak a kardot". A várost taxival és autókkal elhagyóknak később az ellenőrzőpontokon le kellett adniuk minden pénzüket és ékszereiket.

Az ILIÁ nyilatkozatai alapján az elmenekülő keresztények házai is a szélsőségesek kezére kerülnek. Szemtanúk és a katolikus érsek is arról számolt be, hogy az ILIÁ harcosai az elmúlt napokban "N" betűvel jelölték meg a keresztények házait.

A Koránban ugyanis a "naszara" szóval jelölik a názáreti Jézus követőit. Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében aggodalmát fejezte ki vasárnap az iraki keresztények helyzete miatt, és a béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben.

Az ILIÁ múlt hónapban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeit, köztük a közel-keleti ország második legnagyobb városát, Moszult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.