Hatalmas tűz ütött ki

Robbanás a Shell egy hollandiai vegyi üzemében

Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este.

2014.06.04 07:35MTI

A tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van - közölték a hatóságok. Holland sajtóbeszámolók szerint a Rotterdamhoz közeli, moerdijki gyárban tomboló tüzet több kilométeres távolságból látni lehetett.

Több helyi lakos arról számolt be az Omroep Brabant helyi rádiónak és tévének, hogy két robbanást hallott gyorsan egymás után, háromnegyed 11-kor, és a detonációk olyan erősek voltak, mintha földrengés történt volna. A robbanás okát egyelőre nem közölték.

A sérülteket kórházba szállították, és Jac Klijs moerdijki polgármester szerint - aki az ANP holland hírügynökségnek nyilatkozott - néhány órán belül hazamehetnek. A hatóságok arra kérték a helybelieket, hogy tartsák zárva otthonuk ablakait, mert a füst rövid ideig tartó irritációt okozhat a szemben és a légutakban.

A baleset környékén egy időre lezárták a közutakat, és felfüggesztették a tengeri hajózást. A hatóságok közlése szerint a robbanás műszakváltás idején történt a 320 hektáron elterülő üzemben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, és poroltó habbal fékezték meg a lángokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.