Indiai választások

Abszolút többségük lehet a nacionalistáknak a világ legnagyobb választása után

Modinak nem kell majd bajlódnia engedetlen koalíciós partnerekkel reformjainak végrehajtásakor. Ezzel mélyreható gazdasági változások válhatnak lehetővé.

2014.05.16 11:15MTI

Jó úton van a Narendra Modi vezette hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP), hogy egyedül is abszolút többséget szerezzen az indiai parlamenti választásokon, amire harminc éve nem volt példa.

A néppárt túllépi az abszolút többséget jelentő 272 mandátumos határt az 543 tagú törvényhozásban, és szövetségeseivel együtt 316-328 helyre számíthat az NDTV és a CNN-IBN televízióknak az első eredményeken alapuló előrejelzései szerint. A végeredményt várhatóan még pénteken bejelentik.

Az eddig kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt elismerte vereségét, szóvivője megállapította pénteken, hogy a nemzet "ellenük" szavazott. Sakil Ahmed az AP amerikai hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy az eredmény "bizonyosan nem" az ő pártjának kedvez.

"Elfogadjuk a vereséget, és készek vagyunk az ellenzéki padsorokba ülni" - mondta Rádzsiv Sukla pártelnök újságírók előtt a párt székházában. "Modi eget-földet ígért a lakosságnak, és az emberek vevők voltak erre az álomra" - tette hozzá.

"Az eredmények alakulása földcsuszamlásszerű győzelmet jelez" - közölte Twitter-üzenetében Rádzsnat Szingh, a BJP elnöke. Modinak várhatóan a legmeggyőzőbb támogatású kormányfői megbízatása lesz azóta, hogy 1984-ben, Indira Gandhi meggyilkolása után fia vette át a miniszterelnöki posztot.

Elődeitől eltérően Modinak nem kell majd bajlódnia engedetlen koalíciós partnerekkel reformjainak végrehajtásakor. Ezzel mélyreható gazdasági változások válhatnak lehetővé, s Modi megismételheti országos szinten is azt a sikert, amelyet az általa 12 éven át kormányzott Gudzsarát szövetségi államban ért el beruházási és infrastrukturális téren.

Mindamellett - tekintve az indiai gazdaság növekedésének az 1980-as évek óta legjelentősebb lassulását és a magas inflációt - nem lesz könnyű valóra váltani az indiaiak millióinak reményeit, hogy Modi gyorsan a világ gazdasági hatalmainak főtáblájára vezeti az országot. "Az emberek nem fognak sok időt adni neki ígéretei beváltására - vélekedik Nirdzsa Csoudhuri politikai elemző. - A gazdasági reform terén, úgy gondolom, igen gyorsan fog haladni (...) tettre kész és igen jól összpontosító ember."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.