Ismét nőtt az áldozatok száma

Állítólag parancsra hagyta hátra az utasokat a komp legénysége

A komp 29 fős legénységéből 22-en élték túl a balesetet, közülük 20 embert őrizetbe vettek.

2014.04.24 09:36MTI
Forrás: YouTube

Az elsüllyedt dél-koreai komp legénységének egyik tagja azt állította csütörtökön, hogy a tengerészek "parancsra" hagyták el a süllyedő hajót, hátrahagyva annak több száz utasát, többségükben diákokat.

A tengerész - aki arcát eltakarta, és emiatt sem rangját, sem nevét nem lehetett beazonosítani - ezt újságíróknak mondta el bírósági meghallgatása után. Ugyancsak csütörtökön a legénység négy tagja tévékamerák előtt bocsánatot kért, amiért elhagyták a hajót, miközben az utasok még a fedélzeten voltak.

A komp 29 fős legénységéből 22-en élték túl a balesetet, közülük 20 embert őrizetbe vettek. Őket gondatlansággal, valamint a mentésre és a segítségnyújtásra vonatkozó szabályok megsértésével vádolják.

Korábban a hajó kapitánya azt mondta, hogy azért nem rendelte el az utasok evakuálását, mert attól félt, hogy az erős áramlatok elsodornák őket. Csütörtökön 171-re nőtt a múlt szerdán történt baleset halálos áldozatainak hivatalos száma, miután búvárok újabb holttesteket hoztak a felszínre a hajóról.

A kompon összesen 476 ember - köztük 323 diák - utazott, közülük mindössze 174 embert sikerült kimenteni. Az anszani Danvon középiskolában, ahová az áldozatok döntő többsége járt, csütörtökön újraindult a tanítás.

A következő két napban a diákok pszichológusok segítségével próbálják majd túltenni magukat a traumán az osztálytermekben. Azt egyelőre nem tudni, hogy balesetet túlélő 75 diák mikor térhet vissza az iskolapadba, többségük ugyanis még mindig kórházi kezelés alatt áll.

A nap folyamán folytatódott a nyomozás az elsüllyedt hajó üzemeltetője és tulajdonosa ellen, és a hatóságok házkutatást tartottak a hajózásbiztonsági hivatalnál is.

Az ügyészség sikkasztással, valutakereskedelemmel és adócsalással gyanúsítja a hajó üzemeltetőjét és tulajdonosát, a hajózásbiztonsági szerveknél pedig korrupció gyanúja merült fel. Emellett egy, a hajó tulajdonosához köthető baptista vallási szervezet ellen is eljárás indult gyanús pénzmozgások miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.