Heteken belül

Egységkormányt alakít a Fatah és Hamász

A kiegyezés hírére emberek ezrei vonultak az utcára Gáza-szerte, az ünneplés résztvevői palesztin zászlókat lengettek és azt skandálták, hogy "palesztin egység".

2014.04.23 18:48MTI

Heteken belül véget vet a politikai megosztottságnak és egységkormányt alakít az eddig egymással rivalizáló két fő palesztin politikai erő, a Fatah és a Hamász - jelentették be a két szervezet képviselőinek szerdai gázai találkozóját követően.

"Megállapodás született, amely szerint öt héten belül független kormány fog alakulni Mahmúd Abbász palesztin elnök vezetésével" - olvasta fel a közösen jegyzett közleményt Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke. A sajtótájékoztatón a Fatah küldöttségének vezetője, Azzam al-Ahmad is jelen volt.

A kormány megalakulását a tervek szerint legkorábban decemberben országos választások fogják követni.

A kiegyezés hírére emberek ezrei vonultak az utcára Gáza-szerte, az ünneplés résztvevői palesztin zászlókat lengettek és azt skandálták, hogy "palesztin egység".

Izrael a bejelentés után nem sokkal légicsapást mért a Gázai övezet északi részére, aminek következtében négy ember megsebesült. A hadsereg egyelőre nem kommentálta az akciót, amelyet két nappal azután hajtottak végre, hogy palesztin fegyveresek a területről rakétákat lőttek ki dél-izraeli célpontok ellen. A sebesültek kiléte is ismeretlen.

A közelmúltban már többször bejelentették egy palesztin egységkormány közeli létrejöttét, de az eddig sohasem vált valóra. A Ciszjordániát irányító Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) fő ereje, a Fatah és a Gázai övezetet uraló Hamász 2011-ben Kairóban egyezményt írt alá a két terület politikai megosztottságának felszámolásáról, de az abban foglaltak nagy része holt betű maradt.

A megegyezés mindazonáltal tovább bonyolítja az izraeli-palesztin béketárgyalásokat, Izrael és a nyugati hatalmak ugyanis terrorszervezetként tartják számon a zsidó állam elpusztítására felesküdött Hamászt. A csoport tagjai által elkövetett merényletekben az utóbbi két évtizedben izraeliek százai vesztették életüket.

"Mahmúd Abbásznak döntenie kell, hogy a Hamásszal akar kiegyezni, vagy békét akar Izraellel" - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a két szervezet kibékülésének hírére. "Csak az egyiket lehet elérni, és nem mindkettőt" - tette hozzá a kormányfő a közszolgálati rádió beszámolója szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.