Karol Wojtyla lengyel volt

Ott lesz a szentté avatáson a jelenlegi és két korábbi lengyel államfő is

800 ezer zarándok készül erre az alkalomra Rómába, és a médián keresztül várhatólag világszerte kétmilliárd ember követi majd az eseményt.

2014.04.23 13:12MTI

Bronislaw Komorowski jelenlegi lengyel államfő és két elődje, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski is jelen lesz II. János Pál pápa - a lengyel Karol Wojtyla - április 27-i vatikáni szentté avatásán.

Mint a Gazeta Wyborcza című napilap a KAI lengyel katolikus hírügynökségre hivatkozva szerdán hírül adta, összeállt a lengyel küldöttség, amelynek tagjai között van a szejm és a szenátus elnöke, parlamenti képviselők és szenátorok a parlamenti pártoktól, a Baloldali Demokratikus Szövetség és az antiklerikális Te Mozgalmad kivételével.

A kormányt Jacek Cichocki, a miniszterelnöki hivatal vezetője képviseli. Tekintettel az ukrajnai feszültségre és arra a tényre, hogy az államfő és a parlament mindkét házának elnöke is Rómába utazik, Donald Tusk miniszterelnök úgy döntött, hogy Lengyelországban marad.

Komorowski egyúttal hivatalos látogatást tesz feleségével együtt a Vatikánban és az Olasz Köztársaságban április 26-28. között, audiencián fogadja őt Ferenc pápa is. A lengyel államfő a szentté avatás alkalmából fogadást is ad Rómában.

Az olasz belügyminisztérium néhány napja bejelentette, hogy a szentté avatásra 54 országból várnak állami küldöttséget, ezen belül 19 államfőt, 24 miniszterelnököt és 23 minisztert. 800 ezer zarándok készül erre az alkalomra Rómába, és a médián keresztül várhatólag világszerte kétmilliárd ember követi majd az eseményt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.